Kálozdy Béla:
章节目录
共 21 段- A kis Mari nőtt, nőtt, mint az ilyen anyátlan árvák szoktak,
- – Tettem én már messzebb utat is, mint Gadócz, a hova készül
- A levél, mely egy nagy árkus papirosra volt írva és kívül ös
- – Mi baj? Miféle csapás? – sürgette Béla és szemeit elfutott
- – Mélyen tisztelt barátom, én nem mondok egyebet, mint hogy
- Rákhel nem igen ügyelt e tudakozódásra. Hallott-e az asszony
- – Dixi, – mondá a beszélgetés vége felé a zsidó doktor, kine
- Este – a hogy a leáldozó nap utolsó sugarainál a nagy kőlépc
- Az ifjuság cselekedeteiben – az első nagyobb eszméltető rázk
- – No lásd, nem jó-e ebben az idegen világban olykor egy régi
- Egy zordon téli délelőtt (az utczákon szörnyű sivalkodással
- – Nem, báró, nem. Szivesen látom önt akármikor. Jőjjön holna
- Kálozdy Benedek meghalt. Valósággal meghalt. Üveges, kimered
- A hogy a környékbeli ismerősök elvégezték részvét-látogatásu
- «Szikra Istvány, csizmazia-mester». E bemutató szavakat kell
- Így tépelődött, merengett, őrjöngött e boldogtalan ember. Ne
- Bármily szép remények szövettek, szarvasgomba-pástétomok, pu
- A sovány, komor alak, ki egész eddig sötétben üldögélt a kül
- És az örökké vándorló szél vitte tovább, mindig tovább, az o
- A szegény özvegy áldó szavai elhangzottak, a függöny legördü
- – Igen nagy tisztesség… volt rám nézve, hogy eddig… eddig eg