Kérdezik a lovas ifjut:
„Mond meg nekünk, mért oly izzadt,
Mért oly fáradt fakó lovad?
A sarkantyud összetörve,
Kalapodon a toll görbe!“
„Vadásztam a zöld erdőben,
Három nap és három éjen…
Üldöztem a szarvasgimet,
Aranyszarvból aranyt hintett.
A Kárpátok alján kezdém,
A nagy Oltig üldöztem én!
Elmerült az Olt vizében, –
Tul meg eltünt szük ösvényen.
Ott voltam én mindütt nyomban
Azért fáradt el a lovam!“
Meghallja ezt egy leányka,
És szó nélkül ki nem állja:
„Ne hidjetek, arra kérlek,
Mert ez ifjú hazug lélek;
Kedvese van eljegyezve,
Már husz napja elhelyezte,
Gyurgyevoba, Argis mellett,
Itt vallotta a szerelmet.
Kilencz nap kell ilyen útra,
Kettő alatt ő megfutja;
Kilencz napig ül ott nála,
Gyönyörködni a mátkába.
Harmadik nap készül útra!
Kedveséhez vágtat ujra!
Szép is a lány kit ő szeret,
Villám lakja a két szemet,
Arcza fehér, maga szende,
Mint a harmat olyan gyenge!
A fülében drága ékszer,
Nyakán gyöngysor füzve kétszer,
Oly hajlékony csontja, izma,
Még egy gyürün is átbujna!“
„Hallgass! – szólt az ifju erre,
Meghazudtolsz szemtől-szembe?
Neked rosszul esik látom,
Hogy nem te lész az én párom!“