Sok madara van az égnek, –
Szárnyra kelnek vigan élnek;
Előttük a jó kitárva,
Csak én vagyok szegény-árva!
Se ételem, se italom,
De bár volna nyugodalmom!
Az út mellett áll a fészkem,
Száraz ágon, összetörten!
A hány ember jő-megy erre,
Mind bedobál a fészekbe.
Mondják, menjek gyorsan innen,
Mert fészkemtől nyugtok nincsen.
… De a fészkem nem bolygatom!
Dobálják is bármily nagyon…
Oly kicsik, még pelyhök sincsen,
Mi lesz, ha elhordom innen?…
Akkor, hogyha lesznek nagyok,
Ép, erősek, szép tollasok,
Ha képesek lesznek szállni,
A hideget is kiállni;
Majd, ha étel után látnak,
És magukra útra szállnak,
Én szállok majd a fészekre,
És kicsalom, esdve, kérve!
… Még a biró is üldözne,
Irás által kiüldözne…
Még igy kiált a goromba:
„Hord el magad gyorsan innen!
A mig elmehettek épen!“
Biró uram! no csak lassan!
Sem nem öltem, sem em loptam;
Fiókáim sirnak rendre,
Ne hozz szégyent a fejemre!
Oh, ne csinálj irást nékem,
Megöl tőle a nagy szégyen!
Ha elitélsz erre engem,
Haragomtól isten mentsen!
A mért csupa gőg vagy, látod,
Világithat még a házod;
A hol kamarádat látom,
Nehogy ott a világ járjon!