Jaj de korán megnősültem,
S de be vén a feleségem!
Hogy vénecske, kicsit bánom,
De hogy bolond, azt sajnálom!
Rongyot visel a fültöven;
„Ugyan hogy áll?“ kérdi tőlem,
Azt felelem: „Jól áll nagyon!“
Ott áll csakhogy megharapjon!
S ha mondom, hogy gyengén néz ki:
Koczkás rongyát széjjel tépi, –
S mint kis ebet, küld utánna,
S ha elhoztam, eldobálja!
Ha nőd öreg, az még mehet;
Ha bolond is: jaj ám neked!
Bolondozik, ugy tréfálva,
S megbolondulsz te utánna!