És már ismét estve volna?
Meg fog szidni anyám ujra!
Az este is szidott szörnyen,
Hogy rózsámmal annyit ültem.
Pirongasson bármily sokat,
A szerelmem kigyógyitgat.
S habár verne, – nem fog fájni,
A szerelem mit nem áll ki?
Verjen, szidjon, s ujra verjen:
Soh’se gyógyit ki már engem!