Reggel a hajnalba
Három lány kelt utra,
Szép virágot szedni,
A lányok egyike
Elment a tengerre;
Közbelső elméne
Parton fel, a kertbe;
És a legkissebbik
– Szilaj ő még eddig –
Elér nemsokára
A Cserna partjára.
A leánykák után
Sok szép ifju ment ám;
Vigan keltek utra
S visszajöttek sirva.
De im egy kapitán,
A derék Erkulán,
Előjő a ködből
És a parthoz érve,
Csernához beszéle:
– Tiszta futó habok!
Ám ne szaladjatok,
Lányok hová lettek,
Reggel utra keltek?
– A lányok egyike,
Elment a tengerre,
Fel a Duna partján
Van illatos virány;
Közbelső elmene
Parton fel, a kertbe,
Hét havast megmászva,
Az erdőbe szálla;
És a legkissebbik
– Szilaj ő még eddig, –
Ama kősziklákban
Sirdogál az árnyban.
A deli kapitán
Utra kél szaporán,
Ugy vágtat a lóval,
Hogy a part megszólal;
És imigy repülve,
A sziklához ére.
– Jöjj ki szép leányka!
Tekintsek arczádra.
– Nem mehetek innen,
Tiszta ruhám nincsen,
És a naptól félek,
Én az árnyban élek.
– Ne félj kis tündérem,
Nem bánthat senki sem;
Felveszlek az ölbe,
Hozzád nem is érve;
Gyengén betakarlak,
Meg is oltalmazlak,
Széltől, napsugártól
És azok csókjától.
– Szép ifju, galambom!
Hogyha szeretsz nagyon
S nőül akasz venni,
Hozzád fogok menni! –
Hozz ki a sziklából,
A szikla árnyából;
Leszek feleséged,
Mert szeretlek téged.
Az ifju kapitán
Átugrik a sziklán.
Ime, nemsokára
Kijő a világra,
Egy lebegő tündér,
– A világgal felér, –
Gyönyörü s oly édes,
Üde s olyan kényes;
Arany haja fénylik,
Puha vállra omlik;
– Mert ilyent nem látott –
A nap is megállott;
Kigyuladott arcza,
Sugár pihen rajta.
A deli kapitán
Felkapja az ölbe,
Hozzá gyengén érve;
Melléhez szoritja,
Lágy térdén ringatja.
Csinált neki fészket,
Hol a nap nem éget;
Csillagfénynél támadt
Virágból nyugágyat.