Egykor a sólyom leszálla
A havasi fenyőfára.
Merőn tekint fel a napba,
Szárnyaival csattogtatva.
Lenn a fenyőfa tövében
Szedervirág nyilik szépen,
Napvilágra nincs szüksége,
Oda simul a fatőre.
– Jó illatu virágocska,
Én vagyok az erdők sólyma;
Ki az árnyból, napvilágra,
Hadd tekintsek szép orczádra!
Szeretnélek szárnyra venni,
S a világba elrepitni;
Járni veled napsugárban,
A nap körül, a fényárban.
Virágoznál velem, nálam,
A nap körül a fényárban.
– Sólyom madár, szép szólással!
Mindenki bir hivatással.
Te birsz sebesröptü szárnynyal,
Én enyelgek itt az árnynyal;
Te fenröpülsz a magasban,
Én világom itt alant van;
Szárnyaiddal játszik a szél,
Én virágzom a fatőnél.
Menj csak el, ne bolygasd álmom’.
Elfér benne: nagy a világ –
Egy sólyom s egy szedervirág!