A falevél mit sem érez –
Olyan korán adtak férjhez;
És elvittek oly anyához,
Ki szüntelen engem átkoz;
A csalogány nincs felkelve,
S a hajnalpir elterjedve,
Már elküld az aratóba,
Férjem nélkül, a mostoha!
Látom, miként jő a nap fel,
S egy kis madárt, mint repül el,
Rárepült a barázdámra,
S dalolt lelkem fájdalmára…
Hallgas, hallgas, gerle-madár!
Ne énekelj, hallgas el már,
Inkább irj egy kis levelet,
Egy pár sorból, csak rövidet,
Hogy elküldjem jó anyámnak,
Hadd, hogy hiddje, hadd, hogy lássa,
Mily szomoru az ő lánya,
Mily fekete az én szivem,
Mint a sár a falu végen,
Mit a szekér tapos össze,
A falunak sok juhnyája.
S a királynak katonája.