Lenn a zöld erdők mentében
Két csillag támadt az égen,
De tán azok nem csillagok:
Fényök bágyadt, nem is ragyog.
Két nővér az két anyától,
Két anyától, egy atyától.
Az egyiknek arcza halvány,
Lángpiros a másik leány,
Az egyik sir, jajgat mélyen;
És a másik mosolyg, nevet,
Mert nem érez bút szivében…
A ki mosolyg, ezt hallatja:
„Ne sirj kedves, kis nővérem!
Atyám, anyám azt mondotta,
Téged férjhez adnak nyomba,
Éjszak felé, messze, messze,
Hol a háznak nincs eresze, –
És a napnak nincsen fénye;
Hol a buza nem is terem,
A hol nincsen kenyér-falat,
S a virágon ezüst-harmat;
Hol a madár nem is dalol,
Szép éneket reggel, estve;
Gyümölcs alatt ág nem hajol;
A hol nincsen piros hajnal,
Csak is átok, földön, vizen,
Fán, virágon, levegőben…
Engem pedig férjhez adnak
Kelet felé, messze, messze,
Hol a háznak van eresze;
A hol a nap szebben ragyog;
Gazdag kalász a határon,
Kövér száron kettő, három;
A hol vagyon kenyér-falat,
S a virágon ezüst-harmat;
Hol a madár szebben dalol,
Szép éneket reggel, estve;
Gyümölcs alatt az ág hajol…
A hol vagyon piros hajnal…
Hol áldás van minden ágon,
Vizen, földön és virágon…“