A hegy oldalánál,
A menny kapujánál,
Ime összejöve,
Lefelé a völgybe
Kövér juhnyáj, három,
Velök három pásztor.
Az első Moldován,
Második Ungurán.
A harmadik Vracsán.
A második pásztor,
S a harmadik pásztor,
Beszélgetnek nagyba,
Tanácskoznak rajta,
Ha a nap leszálla,
Küldjék más világra
A moldvai pásztort,
Mert rászedte párszor,
És szebb is a nyája,
Kővér a báránya.
Ügyes ebe, lova,
Jól kitanitotta!…
De a szép Miora,
Ékes gyapja fodra,
Három napon innen,
Ugy jajgat szünetlen,
Nem eszik füvet sem.
– Kis szőke Miorám,
Drága kis Miorám!
Három napon innen,
Csak jajgatsz szünetlen,
Nem szeretsz már füvet…
Tested beteg volna!
Te drága Miora!
– A juhnyájt hajtsd össze,
Ide a fris zöldbe, –
Mert mienk a jó fű,
Tietek az árnyék, –
Drága gazdám, drága,
Hivd el jó kutyádat!
Legjobbik kutyádat!
Az éj el fog jönni.
Meg akarnak ölni,
Az erdélyi pásztor,
És a másik pásztor…
– Drága, kis báránykám!
Jövendőlöm talán,
Hogyha megvan irva,
Hogy tegyenek sirba,
Mondd meg nekik tisztán,
Temessenek ők el,
Itt valahol közel,
A tanyán, köztetek,
Hogy veled lehessek, –
Ott a hol a halom,
Ebemet meghallom.
Mond meg nekik azt is,
Tegyenek fejfámra,
Furulyát tölgyfából,
Öröm jő hangjából;
Kis furulyát csontból,
Bánat szól a hangból:
Bodzafa tilinkót,
Ez nagy tüzzel sikolt! –
Ha a szellő támad,
Közöttük elárad,
Összejő a nyájam
És véres könnyekkel,
Megsirat majd engem. –
De hogy én meghaltam,
Ne szóljon az ajkad,
Mond meg nekik aztán,
Hogy én összekeltem,
Hogy én megesküdtem,
Egy szép királynéval,
Világ-menyasszonyal.
Népes esküvőmnél
Csillag hult az égről.
A fényes nap s a hold
Zöld koronát tartott;
Fenyők: a vőfélyek,
Nyirfák: a vendégek:
Papok: a havasok.
Éneklők: szárnyasok;
Repdeső madárkák,
S csillagok a fáklyák…
De te ha meglátod,
Utközben találod
Az édes anyámat,
Szivében mély bánat –,
És szemében könynyel,
Járva szerte-széjjel,
Mindenkit megkérdve,
És ekép beszélve:
– Vajjon ki járt véle,
A karcsu pásztorral?
Olyan az ő képe,
Mint a jó tej fénye,
És ajkán a bajsza,
A buza kalásza;
És hajának fodra,
A hollónak tolla;
Égető két szeme,
A mezőnek szedre;
Te kedves Miora,
Könyörülj meg rajta;
Mond meg neki tisztán,
Hogy én megesküdtem,
Hogy összekeltem
Egy gyönyörü völgyben,
Szép király-leánynyal.
S ha te megtalálod,
Ne mond meg anyámnak,
Hogy az esküvőmnél,
Csillag hullt az égről,
S fenyők a vőfélyek,
Nyirfák a vendégek,
Papok a havasok,
Éneklők, szárnyasok,
S hogy a kis madárkák
A fáklyákat tarták!