Zöldlevelü almafácska,
Elmegyek egy szebb országba…
Hozok édes bort te néked,
Sok keleti ékességet,
Javát, lelkét a gyümölcsnek,
Hogy győződj meg, hogy szeretlek!
Hogyha kimégysz ez országból,
Kérlek, soká ne légy távol!
Nem tudok én sokat várni…
Szeretnélek mindig látni!
Hogyha eljutsz Odobeszkba,
Soká, kérlek, ne légy oda.
Ha egy hóig leszesz távol,
Őrülté tesz majd a távol;
Mezőn járnék, erdőn kelnék
Mind egy nevet emlegetnék.
– Hogyha őszig lennél oda,
Elhervadnék mint a rózsa.
Ha egy évig ott maradnál,
Társul venne majd a halál;
S ha még tovább lennél oda…
Jöjj könyezni a siromra…
Piros virág nyiland rajta,
Jó szivemből kifakadva!
A siromhoz fogsz kijárni…
Égő könytől nem fogsz látni.
S ha lelkedet adnád oda,
Nem látsz többé soha, soha!