Levél, levél, tölgyfalevél!
Leszakadtál, hova levél?
Sebet csak az ágon hagytál,
Honnan, fájón, leszakadtál!
Levél, levél, betüs levél!
Elvivének… hova levél?
Sebet csak a szivben hagytál,
Honnan, fájón, kiszakadtál!
Szél a levélt messzeüzte,
Elsodorta, összetépte,
Beteljesült mégis vágya,
Mégis akadt földön ágya!
Téged pedig elvivének,
Puha kézzel eltevének,
Néma ajkkal olvasának,
Nem értettek… eldobának.
Jő a tavasz, ág meggyógyul,
A sebhelyen rügy kimozdul;
Friss a hajtás, ujabb vágygyal,
Reménységgel, álmodással.
Csak a sebnek nincsen irja,
Csak a sziv nem hajt ki ujra…
Elvittél te minden szépet,
Boldogságot, reménységet.