Zöld levele gyöngyvirágnak…
Sok vitézt rejt el az erdő,
Minden fánál van egy-kettő.
… A tölgyfánál, ott az utba’
Deli ifju, hajh! lehulla! –
Ott hever a tőre, kardja,
Fejét egy lány ölben tartja…
Kis lány szeme könybe fullad,
Sirástól már alig szólhat:
„Drága ifjam, mi bánt téged?
Metsző kin, vagy bánat éget?
Vagy gond szállt meg s üldöz egyre,
Kétkedel-é szerelmembe’?…
Hogyha tán a bánat éget:
Bűverőm nyujt segitséget;
És szerelmem, hogyha bántna:
Vizet hozok uj pohárba’!…
Szenet oltok érvizében;
Megerősit ölelésem:
Ajakodon csókom éltet:
Visszatér majd egészséged.
Ha gond, vagy kin sujt keményen:
Szólj csak nékem: megigézem…
A gyógyvizet kitalálom,
Ugy eltünik, mint egy álom“.
„Hű galambom, szived szeret…
Addsza ide picziny kezed;
Kezecskédet tedd mellemre,
Kardcsapástól ejtett sebre.
Meg is rontott az ut nagyon,
Füstölő nem segit azon!
Bűvszereket keress nekem:
Forróláz a betegségem!“
A lány ifját megöleli,
Csókkal, szóval kényezteti;
Keszkenővel hűs szelet hajt,
Egy másikkal árnyékot tart…
Bűvszereit összehordja,
Szeretőjét kigyógyitja.