Zöld levele fügefának…
Mért vagy hozzám olyan kemény,
Ládd, mióta vágyad emészt,
Még az eszem sincs a helyén.
Mióta a vágyad emészt,
Ég a szivem kemény tűzben,
És bolyongok hegyen, völgyön,
Még sem szűnik szenvedésem.
És bolyongok hegyen, völgyön,
Csupa vágy az élet sorja;
Sötét szemed, piros ajkad,
Gondolatim feléd hordja.
Felejtem az eke szarvát,
Midőn látlak tánczot járni;
Ökreimet el-elhagyom,
Történhetik velük bármi…
És kedvedért drága lánykám,
Ökremet befogatnám,
Összetéve napot, éjjet,
A világot beszántanám.
Oh, mert édes a nő hangja,
Érző szivben tüzet gyujtván,
Erőt ad és bátorságot,
Tenni azt, mit a nő kiván.
Tőlem kérni: nincsen vágyad,
Ezért emészt ugy a bánat.