„Miért jársz ugy elmélázva,
A mircsesti szép határba’
Szép leány, galambom?
Ládd a berek csupa virág,
Bűverővel bir a faág,
Szép leány, galambom!“
„Eltévesztéd tán az utat,
A mely Brandus felé mutat
Szép leány, galambom?
Vagy kimarjult picziny lábad,
A mint Persor hegyét másztad,
Szép leány, galambom?“
„Oda voltam a berekben
Harmat csillog sima gyepen,
Édes bátya, édes!
Fülmile dalt hallni egyre,
Friss virágot tűzni mellre,
Édes bátya, édes.“
„A berekben sima ágon
Rigó madár dalol, fájón,
Szép leány, galambom!
Elmerengni nem jó rajta,
Eszét veszti a ki hallja,
Szép leány, galambom!“
„Ne tarts tőle… oda jártam,
A Fánt-tónak nádasában
Édes bátya, édes!
És ott vékony nádat törtem,
A madárra azzal törtem,
Édes bátya, édes!“
„Ámde a Fánt nádasában,
Mérges kigyó ül az árnyban,
Szép leány, galambom!
Hogyha lábad nyugodt rajta,
Azt bizonynyal meg is marta,
Szép leány, galambom!“
„Mogyorófák sürüjében,
Mogyorófa vesszőt téptem,
Édes bátya, édes.
A kigyónak azzal mentem,
A nádasból kikergettem,
Édes bátya, édes!“
„Mogyorófák sürüjében,
Kis pataknak közelében,
Szép leány, galambom!
Szép ifjunak áll a háza,
Tán az ifju meg is láta?
Szép leány, galambom!“
„De meg bizony, ráakadtam
S az ifjunak odaadtam
Édes bátya, édes!
A vesszőt s a gyenge nádot,
Szivemet és a virágot,
Édes bátya, édes!“