Báró _gyöngéden megcsókolja_.
_Csók után kis szünet. Litvay keserű mosollyal nézi a jelenetet, Edit
lassan kibontakozik a báró karjaiból s rövidke ideig a szemére szorított
zsebkendővel áll mellette, aztán lassan jobb felé indul, hogy kimenjen.
Mikor az ajtó közelébe ér, Litvay feláll és megszólal._
Litvay. Egy percre kérem még, báróné.
Edit _megáll_.
Litvay. Ma este Pesten játszanom kellett volna. Még pedig egyik legjobb
szerepemet. Az előadást lemondtam, hogy idejöhessek. Akkor még nem
tudtam, hogy ma este mégis csak fogok játszani. Most már tudom és meg is
mondom. Játszottam, még pedig ma játszottam el a legjobb szerepemet.
_Nevet_.
_Edit visszajön, közelebb lép hozzá._
Báró. Mit jelent ez?
Litvay _nevetve_. Óh, sokat jelent. Nagyon sokat jelent. Milyen
különösen néznek rám. Úgy látszik, már kezdik sejteni, mi történt itt?
Báró. Csak nem komédiázott?
Litvay. De bizony komédiáztam uram, még pedig jól, mint látom. Ne
méltóztassanak olyan mereven nézni rám, így van, ahogy mondom. Nincs
nekem semmi bajom, nincs én bennem semmiféle golyó, nem talált el engem
az a híres angol puska, egy kis színészet volt az egész és nem vagyok
hencegő ember, de konstatálom, hogy nem is volt olyan rossz színészet.
Hasznosnak azonban biztosan rendkívül hasznos volt. _Nevet_. Az előkelő
társaság, remélem, meg fogja bocsátani a szegény komédiásnak ezt a kis
magánszorgalmi mutatványt.
Báró. Ön gúnyt űzött belőlem?
Litvay. Valóban úgy van, báró úr. De nem az ön bosszantására vagy a
magam mulatságára történt. Nem. A játék komoly volt. Én szerettem az ön
feleségét és ön belém akart lőni báró úr.