Litvay. Ismét hazudott. Mert voltak előzményei, még pedig ott, ahol most
a szemével keresi őket.
Edit. Bocsásson meg… én nem adtam okot arra, hogy ilyet mondjon.
Gondolja meg, hogy úriember létére mit beszél?…
Litvay _rá se néz az asszonyra_. Ön féltékeny volt.
Báró. Soha.
Litvay. Most az egyszer. Büszke vagyok rá.
Báró. Ki kell ábrándítanom, színész úr.
Litvay. A szomszéd szobából hallotta, amit a feleségének mondtam.
Báró. Nem hallottam semmit.
_Litvay Editre néz._
Edit _mintegy a tekintetre válaszolva_. Ön… nem mondott nekem semmi
olyat… amiért az uram vádolhatná.
Litvay. De mondtam. Én önnek szerelmet vallottam. Én önt rábeszéltem
arra, hogy hagyja el az urát és legyen az én feleségem.
Báró. Ezt ön az én feleségemnek nem mondhatta.
Edit. Nem is mondta.
Litvay _Edithez_. Ön nem adott rá okot, ön nem bátorított, ön
visszautasított, de én mondtam. _A báróhoz._ És ön hallotta.
Báró. Ilyen mondatot ön nem mondhatott végig a báróné előtt.
Edit. Nem mondta. Nem mondta.
Litvay. Tegyük fel… csak ép tegyük fel… hogy az az úr, akit én az imént
vizsgálóbírónak neveztem… öntől megkérdezné, hogy volt-e kettőjük közt…
ezt a véletlen balesetet megelőzően… féltékenységi jelenet… ha ezt
kérdezné, mit felelne ön?
Edit. Nem volt.
Litvay. Soha?
Báró. Soha!
Litvay. A bárónét kérem, hogy feleljen.
Edit. Soha… egy szó sem. Kérem, vigyázzon a szavaira, ha tud. Az uram
még azt hihetné, hogy…
Litvay. Mit?