Báró _erősen_. Megtiltom! Értette?
_Edit nézi őt, fél tőle, elmegy tőle és a kandallóhoz megy. Szünet.
Litvay belép._
Báró _mialatt Litvay lefelé jön a lépcsőn_. De soká diszítjük magunkat
kedves művész úr. Jó estét. _Kezet fognak._ Hallom, hogy a mi
személyvonatunktól ijedt meg úgy.
Litvay. Bizony attól, kedves báró úr. Olyan az, mint a kígyó: lassan
mászik és hideg.
Báró _Editre mutat_. A feleségemmel már beszélt, ugye?
Litvay. Óh igen, már volt szerencsém a bárónéhoz. _A teás asztalhoz
lép._ Megengedi, hogy egy kis teát öntsek, ha ugyan még nem hűlt ki.
Edit _odalép_. Ez a takaró melegen tartja. De ha akarja, csinálnak
frisset.
Litvay. Óh köszönöm. Nem, nem. A világért sem. Ez nagyszerű. _Megérinti
a kannát._ Forró.
_Szünet_.
Báró. A szobájával meg van elégedve?
Litvay. Elragadó. Azok a kedves pirosvirágos függönyök és a széles ágy.
Báró. A piros szobában lakik?
Litvay. Abban.
Báró. Akkor az az én legénykori ágyam.
Litvay. Gratulálok.
Báró. Most nyugalomba vonult. Mint a vén huszárló a kanonok batárja elé.
Edit. Rum, tej, vörösbor, citrom?
Litvay. Vörösbor, kezét csókolom. Három cukor.
Edit. Tudom.