Burgundi. Ez az ember nem is tudja, milyen nemes lélekkel van dolga. Ez
az ember egy középszerű kis tanár.
Ernő. Dögvész önre. Hagyjon engem békén.
Lear _fellép az emelvényre_. Így most… mi sem állja útját annak, hogy
mindnyájan dolgunkra menjünk. Önök megbékülten térnek vissza e kis
kaland után a családi nyugalomba, én pedig megyek utamon tovább: ma
kétszeres csodálattal tolmácsolandom a nagy költőt, mert az ő óriás
alakja árnyékának köszönhetem a mai napon, hogy önnek torkán akadt az
első felindulás és így én időt nyertem a meghallgattatásra. Ezt neked
köszönöm, Shakespeare Vilmos. Ön előtt pedig most minden jelmezen,
maszkon és színészeten áttörve itt áll Bánáti Kálmán, az ember.
Meztelenül. Sőt úgy érzem, hogy már bőr sincs rajtam.
Burgundi. Isten ments, mylord.
_Csöngetés_.
Lear. A harmadik csöngetés. Nemsokára felgördül a függöny és e
színpadról, ahol most a mi kis komédiánk lefolyt, a halhatatlan kezd
beszélni.
Ernő. Megállapítom, hogy gyönge voltam. De nem restellem, hogy elöntött
az áhítat és így belém fulladt a harag. Ha ostobán viseltem magam, igen
magasfokú kulturostobaság volt. De azért ne túlozzunk. Hogy engedtem e
színpadi varázsnak, ebben annak is nagy része van, hogy szeretem ezt a
könnyelmű és felületes asszonyt, s végkép gyönge vagyok vele szemben.
Borzasztó, de kimondom: Úgy is megbocsátottam volna neki, mert nem
tudnék nélküle élni. Önök csak megkönnyítették a lelkem munkáját, önök
kisebbé tették az én szégyenemet, amikor hazug megjelenésükkel és hazug
beszédjükkel segítettek. Köszönöm ezt önöknek. Valószínű, hogy sem az
asszonyt elkergetni, sem önt megverni nem tudtam volna mind e komédia
nélkül sem. De akkor borzasztó nyomorultul álltam volna itt. Így
legalább van mentségem. Ezt konstatálnom kellett, hogy nagyon ki ne
nevessenek. Nem vagyok hülye, bár ma este több ízben annak látszottam.
Shakespeare szerint az ember az állatnak és a költőnek a keveréke. Azt
hiszem, ma a kellő arányban vegyült bennem a kettő. Jőjj fiam, nem
történt semmi.
Lear. Könnyű kis flört. Még az sem.
Ernő. Isten önnel. Azért sokáig nem kívánom önt látni, sőt azt hiszem,
egyáltalán nem kívánom önt többé látni.
Lear. Még szerepeimben sem?
Ernő. Fájdalom, még azokban sem. Ezt a megnyugtató képet akarom
megőrizni önről. Ezt a jóságos, vén arcot, amelyből oly el nem hihetően
jött ki az a szó, hogy flört.
Helén _nevet_.
Ernő _szigorúan_. Ne nevess. Szégyellem, hogy nem érted meg, mi történt
itt. Isten önnel. Ha civilben találkozunk, ne köszöntsön. Én úgy se
fogom önt megismerni.