Nem, csakugyan nem válaszoltam neki, mondja a hadnagy és olyan
közömbösen mosolyog, mintha egy P. Jensen nem lenne több holmi légynél.
Persze, hogy nem. Ha megengedi, majd megmosom a fejét annak a jó boltos
Pernek. Ó, bizonyosan nagy bakot lőttem, mikor ezt az embert idehoztam.
Úgy áll a dolog, hogy feleségül vette egyik rokonomat, távoli rokonomat,
valami féltestvért, vagy micsodát. Különben eszemágába se jutott volna
őt választani. De most igyekeznem kell megszabadulni ettől az embertől.
A hadnagy nagyon közömbösen hallgatta ezt, talán nem is hallotta, csak
ült a vacsoránál, befejezte az evést, gondolkozott, és néha pislantott a
szemével.
Adelheid asszony udvariasságból megkérdezi.
Van neki családja?
Igen, meglehetősen nagy családja van, fiai, meg lányai.
És talán nincs jó vagyoni viszonyok közt?
Sőt, egészen jómódú ember.
Étkezés után a hadnagy felmegy a szobájába.
Ó, a kis Willatz, a vadóc, már nincs itt, és senkise jön most hozzá
furcsa gyerekkérdésekkel, senkise énekel. A zongora hallgat a szobában.
De Willatznak jól megy sora Angliában, finom és jó dolgokat tanul, azt
írja, hogy már megtanult úszni, bokszolni, és hogy iskolába jár.
Willatznak ezek a levelei voltak az apja öröme, azelőtt sohase várta
olyan izgatottan a postát, mint most. Willatzcal elutazás előtt
megállapodtak abban, hogy a leveleket mindig az édesanyjának címezi,
hogy az olvashassa először s az asszonyban mindannyiszor volt annyi
jóság, hogy először azt a levelet bontotta fel és felolvasta az urának,
aki hálás volt neki ezért.
S hogy ne fárassza mindig, egyszer a házvezetőnővel küldte fel az összes
leveleket a nagyságos asszonynak, de Adelheid azonnal érte küldött:
Nem vette észre, hogy Willatztól is van levele közte.
Igen, Willatztól, köszönöm.
A fiú arról írt, hogy tanul angolul is, már olvasni is tud, pedig sok
közte az idegen szó és mindent latin betűkkel nyomtatnak. Néha-néha
hazavágyódik a kedves mamája után, mert bizony az angol nyelvben
negyvenezer szó van és ő attól fél, hogy ezeket sohase fogja megtanulni.
Itt Angliában nincs hó, mégis hideg van és fagy, ő pedig nyitott
ablaknál alszik, hogy megedződjék. Kapott egy új tánctanítót, mert a
réginek kibicsaklott a lába, és Mr. Xavier Moore azt is mondja, hogy nem
volt elég finom. Végül, a mama adja át üdvözletét a papának és juttassa
eszébe, hogy milyen élvezetes volt az angliai utazás.
Ezer köszönet. Hm.
Mikor a hadnagy ki akart menni, az asszony visszatartotta s így szólt:
Most már másodszor emlékezteti magát az angliai útra.
Igen. Hiszen akkor sok újat, csodálatost látott.
Én pedig akkor nem akartam elmenni.
Sajnálja? kérdi az ura meghökkenve.
Igen, mondta az asszony és az ablakhoz ment.
Szünet.
Az asszony így folytatta:
Ha most megint arra kérném… ha arra kérném… nem bírom ki, idegen emberek
közt van egyedül. Ki az a Mr. Moore? kérdi az asszony és megfordul.