Holmengraa mindent elintézett, bőkezüen és megértően járt el, kő- és
faépületeket építtetett. Bizony most már nem hordta a prémet és vastag
hasat se kellett magára kötnie ahhoz, hogy imponáljon. Sőt. Most már az
aranyláncot is szégyelte, ha Holmsenék asztalánál ült, rágombolta a
kabátját. Nem, most a teli pénzszekrényével keltett tiszteletet szombat
esténként, mikor a béreket fizette. Voltak, akik már nyíltan elismerték
hogy derék ember és ez még jobban növelte tekintélyét.
És múlik az idő, a bolt, és előtte a hajóhíd elkészült és a kereskedő
megérkezett árujával. Egy partmenti paraszt volt az, Pernek hívták és P.
Jensennek írta magát, ha volt valaki, aki írt helyette, mert ő maga nem
értett a betűvetéshez. Tudatlan, együgyű ember volt, egy tekintetben
azonban kiváló; abban a gondosságban, amellyel egyik rézshillinget a
másik után kaparta össze és tartotta kézben. Kielégített minden igényt,
óvatosan kereskedett, csak olyan árut tartott, amit a munkások
használtak, egyáltalában nem ugrott magasabbra, mint ahonnan megint
talpraeshetett. „Boltos Per“-nek nevezték az emberek; vastag, vörös
fickó volt, közönséges parasztarcú és villámgyors tekintetű. Háziszövésű
ruhát viselt, a külseje egyszerű volt, de mindenkit távoltartott
magától, még a feleségét meg a gyerekeit is, csak egy dolog érdekelte az
életben, a rézshillingek, a kereset. Ez volt az életfelfogása, a hite,
ez foglalta le minden gondolatát és még mikor a rőföt, vagy a mérleget
használta, akkor is megeshetett olykor, hogy ujjaival egy kis előnyt
szerzett magának. Gyereket nem szívesen küldtek a boltjába és ha nem
lehetett elkerülni, előre figyelmeztették a kicsinyeket, hogy a szemüket
tartsák nyitva.
Holmengraa Ytterleiából hozta magával ezt az embert, mert feleségének
távoli rokona volt. Holmeengraa különben csak a helyet jelölte ki neki,
egyébként semmi köze se volt a boltjához vagy az üzletéhez; a
szatócsüzletek nem tartoztak ő rá.
Azt hallom, Per, mondta Holmengraa, hogy az emberek nem igen bíznak
benned.
Nem? mondta Per.
Nem. Nagyon meg kell nézni az ujjaidat, ha eleget akarnak kapni a
pénzükért és panaszkodnak a rőfödre.
Itt a rőf! mondta Per.
Holmengraa megvizsgálta, aztán megint letette és így szólt:
Az emberek panaszkodnak a felügyelőknél. A sagvikai Bertelnek van egy
fia, Gottfred a neve.
Az mindennap erre kószál.
Bertel hozzád küldte kávéért. A zsebkendőjébe kapta a kávét és úgy ment
haza. Igaz ez?
Igen, negyedfont kávét.
De Bertelnek megint ide kellett jönnie és utána kellett méretnie a
kávét.
Úgy van, amint mondom, feleli Per, miért nem vesznek félfont kávét
negyedfont helyett.
De a negyednek nem szabad kevesebbnek lennie negyedfontnál.
De hát mennyi kávé lehet egy negyedfontban? nem tudná megmondani, kérdi
Per. Hiszen negyedfont kávéról beszélni se érdemes, ha zsebkendőbe
kerül, alig nagyobb a szememnél.
Túlkevés kávét kapott, szűken mérted.
Az is lehet, hogy lyukas volt a zsebkendője. Mit tudom én. Adtam még rá
egy kicsit, de csak saját jószántamból.
Holmengraa ezt mondta:
Ne adj okot az embereknek arra, hogy panaszuk legyen rád, Per.
Később is gyakran megismétlődött, hogy Holmengraanak kérdőre kellett
vonni a boltost, de ez keveset használt, a derék boltos Pernek nagyon
nehéz volt megváltoznia és az emberek sohase tudtak megbízni benne.
Egyébként ő volt az egyetlen, akihez menni lehetett és ha az ember jól
vigyázott és nyitva tartotta a szemét, mégis egészen jól lehetett
vásárolni nála. Ó, ez a kómikus, ostoba boltos Per bizonyosan azt hitte,
ezer évig él, azért volt olyan kapzsi, hogy semmisem volt elég neki.
Ajánlatot kaptam egy P. Jensen nevű egyéntől, aki odalent a tengernél
szatócsüzletet folytat, mondta a hadnagy Holmengraanak.
Milyen mérföldes távolságra volt tőle egy P. Jensen, milyen pompásan
értett ahhoz, hogy egy P. Jensent semmiségnek tüntesse fel. Ez nem
ártott, ellenkezőleg ez volt az egyedüli helyes mód, különösen, mert
Adelheid is jelen volt és hallgatta.
A boltos Per, felelte Holmengraa. Önhöz fordult?… Holmengraa a
legnagyobb mértékben csodálkozott.
Irásban. Tánctermet akar nyitni, táncbódét, vagy ilyesmit.
Nahát az a boltos Per! tört ki Holmengraa és a fejét rázta.
Igy valami mellékkeresethez juthatna, ameddig sok a munkás, írja.