Azt mondom, hogy nem a kormányost, Abból a szempontból, mert nem akarom,
hogy Tea messaillanceba zuhanjon.
Ó, milyen gyönyörűen banális volt ez!
Szünet. A hadnagy tátott szájjal ül.
Hát olyan érthetetlen az, amit mondtam?! Azt mondtam: inkább a
kormányost, hiszen már kifejtettem, hogy a többiek még rosszabbak.
De hiszen nem rendes családból való, az apja tutajos. Szóval, alapjában
véve közönséges matróz.
A természetből is lehet élni. A hivatalnok nem élhet kultúrából, mert
nincs benne része, és nem is lehet, hiszen a kultúra nem iskolai tudás,
ellenben a kormányos megélhet a természetből. Azt vethetnéd ez ellen,
hogy a kormányos se csupa természet; de kettejük közül ő benne van mégis
némi természet s így ő az elviselhetőbb. Add át Margaretnek ezt az
üzenetemet.
Ne haragudj, de nem fogom megtenni. És az anyja belehalna. A feleségem
azok közül való, akik „fölvergődtek“.
A hivatalnokok közül való? Akik lefelé küzködtek? Van egy ügyész
unokaöccse és most nap-nap után az orrod alá dörgölik, hogy ez mit
jelent; magadban pedig tudod, hogy hazugságot jelent. Ma este néhány
pompás dolgot mondtál. Hogy nem is rendes családból való? Nem, mert ha
az ügyészék házából került volna ki, akkor rendes családból való lett
volna! Bolondok vagytok ti? Hát hol van az a villám, az a vad fény,
valahonnan családjának akármelyik távoli ágából, ami valamivé tenné ezen
a világon? A hivatalnokok csak egy rendkívüliséget ismernek, mást nem,
csak azt, hogy ha „lefelé házasodnak“. Ez az ő villámuk. Más dolgokkal
szemben nincsenek is feltételeik, hétköznapiságban, hétköznapiság
számára születtek. Látod, volt itt egy doktor! ide kellett jönnie a
házba, beteg volt valaki s neki volt orvosi tudása. Bejött a szobába,
nem értett semmihez, de úgy tett, mintha semmisem lepné meg. Ránézett
arra a székre. Azt hitte arravaló, hogy beleüljön az ember, és
beletehénkedett a hátsórészével. Pedig a földre kellett volna ülnie és a
széket ölébe venni. Nézte a falakat, hallotta doktortársaitól, hogy a
festmények, az is valami, megnézte azt az Aphroditet, ezt a csoportot,
az Évszakokat, a sasokkal díszített csillárt, megnézett mindent, nem
sütötte le a szemét, nem kulcsolta össze a kezeit, azt hiszem Ole Riis a
neve.
A nővére Magyarországon grófné! Ne mondd!
Az egészen jelentéktelen dolog is lehet… az asszony ivadékainak talán
jelent valamit; de a bátyjának legfeljebb snobságot.
A konzul iszik és ellent akar mondani a barátjának, most egyszer s
mindenkorra végezni akar vele. Ó, mennyire szerette volna legyűrni
valami banalitással, amit már betéve tudott az otthonából és a
városából!
Te mondtál ma este pompás dolgokat! Csak itt járkálsz Segelfossban,
zsarnokoskodol önmagad és mások felett, évenként egyszer szállnak szembe
veled, akkor, amikor én jövök. De most megkapod a választ. Megpróbálom
neked logikusan kifejteni és először azt kérdezem: ismered-e te a
városomat? Nem. Tehát Bomment se ismered. Bommen háztulajdonos és a fia
egyetemre jár, tehát Bommen olyan apa, aki a gyerekeiből embert akar
faragni. Ennek az embernek az egészséges és helyes nézeteiből akarok
most néhányat felsorolni. Bommen ezt mondaná neked: Szerinted tehát
helyesebb lett volna, megbontani azt a rendet, amely nemzedékről
nemzedékre érvényesül? Ezzel Bommen rádbámulna.
A hadnagy mosolyog:
Bommen ezt nem is hiszi. Mesterségesen előidézett rendellenességek?
Bommen úr, hiszen az egyén azért csak ugyanaz, marad, aki volt. Ahhoz,
hogy az ön fia más is lehessen, mint csak hivatalnok, ősein kellett
volna végigvonulnia a gazdagságok és életsorsok egész sorozatának. Ez az
első feltétel. Maguknak nemzedékeken át nagy módban kellett volna élni.
És akkor olyan tulajdonságaik fejlődtek volna ki, amelyek
megkülönböztették volna a szimpla gondolkozású írnoktól…
A házvezetőnő névjegyet hoz be és így szól:
Ez az úr beszélni szeretne a hadnagy úrral.
Ilyenkor? A hadnagy elolvassa a névjegyet, homlokát ráncolja, egy kicsit
gondolkozik, aztán így szól: Bocsáss meg egy pillanatra, Fredrik.
Szerettem volna még egyetmást mondani, csak…
Jó, mindenesetre ne felejtsd el. Én is akarok még egyetmást mondani,
majd ha visszajöttél, légy nyugodt.
A hadnagy kimegy és pár perc múlva visszajön, mintha már elintézte volna
a kint álló embert.
Furcsa szokás! mondja és az órára néz. Mit gondolsz, az a benyomásod,
hogy Adelheid el akarja adni azt a telket?
Igen, feleli a konzul meglepetten.
Most itt van az az ember, odakünn áll, biztosan még ma este el akarja
intézni a dolgot.
Igen, az a benyomásom támadt… szóval, ma este akar tárgyalni az
üzletről?
A hadnagy kissé zavartan másról kezd beszélni.
Nem szoktam Adelheidet ilyen későn zavarni… legalább is ok nélkül. Még
aligha feküdt le, az ablaka nyitva van, ha tehát bekopogtatnál hozzá és
megmondanád neki…
Én beszéljek Adelheid asszonnyal?
Ha megtennéd nekem ezt a szívességet. Te derüsebb kedvű vagy, ő benne
nincs valami sok vidámság, én se vagyok jókedvű. Hallod-e, mielőtt
kimégy: ne akadékoskodj ám, ha ő jónak látja, hogy eladjam a telket.
A konzul kimegy.
A hadnagy állva marad a helyén, bosszús arcot vág. Bizonyosan ez a
Holmengraa úr kedvetlenítette el, mikor ilyen későn jött Segelfossba!
Azt hiszi talán, hogy a segelfossi nagybirtokos annyira szűkiben van a
pénznek? Szó sincs róla.
A konzul visszatér és azt az üzenetet hozza, hogy Adelheid őnagysága…
hozzájárul… sőt ő kívánja a dolgot.
Úgy, Akkor azt a szívességet is megtehetnéd nekem, hogy beszélsz ezzel
az emberrel. Ne haragudj, hogy megkérlek rá.
A legnagyobb örömmel. Ha akarod, a nevedben meg is állapodom vele.
Igen, köszönöm… holnap. Tégy célzást az előtt az ember előtt arra, hogy
ma már este van.
Nem is bánom, hogy találkozhatom a királlyal és azonnal kimegyek vele a
telekre. Mi üzletemberek nem ismerünk estét. Te ne is törődj vele.
Tégy, amint jónak látod. Azt különben egy csöppet sem szeretem, hogy
ezzel az üzlettel szüleid ellenére kell cselekednem.
Bízd csak rám. Nekem amióta élek, mindig ellenükre kellett tennem,
például, ők akartak belőlem diplomatát faragni, csakhogy…
*
Késő éjszaka a konzul megint felébreszti Adelheid asszonyt: A király a
folyó tulsó oldalán szeretné a telket. Meg aztán néhány ölnyit a tóból
is, jól megfizeti.
Még egyszer zavarja a konzul Adelhaid őnagyságát, de akkor már reggel
van. A király a folyó felét is kívánja, fel a hegyekig, továbbá a tónak
a felét. Igazán rejtély számomra, hogy mit akar a vízzel?
*
A reggelinél hiányzik Fredrik Coldevin, még nem jött le. Fredrik
Coldevin ugyanis egész éjszaka a folyó balpartját járta Holmengraa
úrral, meg a munkásaival együtt. Éppen most voltak fent a hegyi tónál. E
pillanatban csöndben együtt ülnek a konzul kastélybeli szobájában és a
szerződést írják. Az öreg Coldevint, meg a feleségét azonban kímélni
kell, ameddig csak lehet. Fredrik mindjárt jön, addig hozzáfoghatunk a
reggelihez!
Étkezés után az öregeket kivezetik a házból egy kis sétára, a
szántóföldeken és a réteken át, úgy hogy a két üzletember nyugodtan,
békességben fogyaszthatja el reggelijét.
Nézd csak, Willatz, mit csinálnak azok odalent? mondja az öreg Coldevin
útközben.
A hadnagy mindent látott, emberek vannak a régi templom tetején, ami
neki is rejtelmes egy kicsit. Azonban mégse akar szólni róla. Biztosan
lebontják, feleli.
Ki bontatja le? Hát eladták? Gyerünk oda, tudjuk meg.
Az hosszú út lesz önnek, kedves barátom.
Egyáltalán nem. Csak menjünk oda és kérdezzük meg.
Erre odamentek a templomhoz és az öreg Coldevin megtudott mindent: a
király, ez az ytterleiai Tobias Holmengraa megvette a templomot úgy,
amint volt, és most lebontatja. Tíz ember dolgozott rajta. És lassanként
megtudja Coldevin azt is, hogy Holmengraa úr házat akar építeni a régi
templom helyén. Már az alapfalak kijelölésénél tartanak odafönt a folyó
nyugati partján, szinte nyüzsögnek ott az emberek…
De mikor az öreg Coldevin, visszafelé készült a kastélyba, már
nehezebben ment, mint lefelé menet. Igazad volt, Willatz, ez messzebb
volt, mint ahogy gondoltam, mondta és belekarolt a hadnagyba. Bizony jó
messze volt, Segelfossnak nagy kiterjedésű földjei vannak.
Fönt a dombon Holmengraa úrral találkoztak. Alázatosan köszönt és
megköszönte a reggelit meg a szívességet. És ismételten bocsánatot kért,
amiért tegnap este későn jött, Fredrik konzul megbecsülhetetlen
szolgálatot tett neki egész éjszaka.
A hadnagy meglepetéssel látta, hogy ez a Holmengraa sovány, de erős
ember, ha nincs az a sok sál meg kendő a hasán. Nem kerülhette el, hogy
bemutassa egymásnak az urakat, de mindenesetre kurtán cselekedte.
Bizony, bizony nagy kiterjedésű földek vannak Segelfossban, mondta az
öreg Coldevin és nagyot lélegzett. Amott is van egy csinos kis
cserjésed; a kis Willatz valamikor gazdag ember lesz. Most pedig
köszönöm a kíséretet, olvasni akarok valamicskét fent a szobámban;
délelőttönként ugyanis mindig olvasok.
*
Először is, kezdi jelentését a konzul, az idegen úr nevében köszönetet
kell mondanom a reggeliért.
Már ő maga is megtette, felelte a hadnagy.
Bocsánatot kért a tegnapi alkalmatlankodásért is? Azt is megmondta, hogy
mért jött olyan későn? Hihetetlenűl okos ember az a Holmengraa,
valóságos zseni! Magával hozott néhány tucat embert, egy őretől egy
tallérig terjedő napszámot fizet nekik, ez sok pénz, gondolja
Holmengraa, használjuk ki tehát őket minél jobban! Igy aztán az éjszakát
fordítja az üzlet megkötésére, a telek kiválasztására és ma reggel hat
órára már munkába is állítja az embereit. Mit szólsz hozzá! Egyetlen óra
se veszett kárba.
Ezt a tökéletes számítást sajnos, nem ismerem, válaszolja a hadnagy. Igy
aztán, mint boldogult apámnak, nekem is majd kutatnom kell a nagyapám
kincse után, teszi hozzá, és mosolyog.
Nem tudom különben, hogy olyan helyesen intéztem-e el a dolgot, mondja a
konzul, azt majd magad ítéld meg. Itt a szerződés.
A hadnagy nem olvassa el, csak ül a helyén és a kezében tartja.
A fődolog, hogy Adelheid nem helyteleníti a dolgot.
Adelheid őnagysága meg van elégedve.
Különben éppen most beszéltem apáddal. Bizonyosan sejti már az egészet,
leverten ment fel a szobájába.
Nem akarod elolvasni a szerződést?
De igen. Később. Köszönöm a nagy szívességedet.
Fredrik Coldevin ül egy darabig, aztán így szól:
Hát járja ez?