Jolán. De megbűnhödtem ezért ez egy pillanatért. Megégtem. János. Most
már azt se tudom ismételni, amit az előbb mondtam… arról a
kézszorításról… elvesztem… János. _Lassan a székhez megy, leül. Nincs
ereje. Kis szünet. Aztán fölemeli a fejét._ Szeretlek…
János _hozzá siet_. Jolán… _Mikor hozzá ér, az asszony fölpattan a
székről és egy halk, félig sírás, félig nevetéssel átöleli. Megcsókolják
egymást._
Jolán _hirtelen megriad, nagyon összerázkodik. Súgva._ A doktor… _a
másik szoba felé mutat_… ott van. _A szájára teszi az ujját, jelezve,
hogy legyen csönd. Súgva, lehúnyt szemmel, nagyon szemérmes
dévajsággal._ Nem sejtette, mi van a levélben.