Cinka. Jó, hogy így eszembe jutott megint minden. Most már meg se várom.
Megint gyakorolom magamat. Most el fogok menni, anélkül, hogy láttam
volna. Tőlem ne tessék félni. Nem érdemes. Annál én okosabb nő vagyok.
Most elmegyek. Szépen lemegyek a lépcsőn, és ide soha többé nem jövök
vissza. Ez olyan biztos, mint a halál. Ha másképp csinálnám, csak
magamat kínoznám meg. Hány óra kérem?
Elza. Három.
Cinka. Mert van itt egy fiatal festő a Kmetty-utcában… bizonyos
Cserényi… nagyon tehetséges ember. Még nem állított ki, de fog. Annál
van dolgom.
Elza. Önt festi?
Cinka. Már festett. Ma csak azért megyek, mert megigértem neki… izé… ott
akarok lenni fél négykor… a mosóné jön hozzá. _Elszalad_.
_Szünet. Elza utána néz. Azután egyszerre meggondolja magát, körülnéz,
felugrik és sírásba fulladó hangon, melyet azonban elfojt, kiált utána._
Elza. Kisasszony… Kisasszony… _keresi a ridiküljét, amit az asztalra
tett, és megint megtalálja az ördög sárga táskáját. A földhöz vágja
sírva._ Én is megyek, édes kisasszony… _Elrohan jobbra._