Cinka. Oh kérem, én kérek bocsánatot, ha talán megsértettem. Ne tessék
hinni, hogy én azért neheztelek kegyedre… vagy hogy sajnálom a
nagysádtól a festőt, vagy hogy irigykedek… én nagyon boldog leszek, ha
hallom, hogy a festő jól él a nagysáddal. Nem vagyok azért buta lány.
Nekem nem is fáj, hogy látom most itt nagysádot finom ruhában és
egyáltalán olyan finoman… én tudom, hogy ennek így kell lenni… és
őszintén meg is mondom kegyednek, én ma azért jöttem ide…
Elza _részvéttel_. Kedves kisasszony… ne vegye rossz néven… ha talán
valami olyat mondtam… de ez a váratlan találkozás egy kicsit idegessé
tett, és…
Cinka. Tudom érteni, kérem. Én is sokszor voltam ideges, amíg tönkre nem
mentünk.
Elza. Én barátilag szeretnék önnel beszélni.
Cinka. Velem lehet is, mert én jó lány vagyok. Én már régen tudom, hogy
a festő… megmondom kegyednek, azért jöttem ide, hogy… tudniillik tegnap
este itt voltam… innen sértődve mentem el. Nem vesztünk össze, de tudom,
hogy ő már un engem és máson jár az esze. Elszaladtam innét, mégis buta
vagyok, mert még sírtam is. Aztán ő nagyon jó fiú, megsajnált, és
mielőtt az estélyre ment, eljött hozzám, frakkban… De én letagadtattam
magamat. Pedig tudtam, hogy azért jön, hogy kibékítsen. Csakhogy az már
nekem nem kell. Slussz, hát slussz.
Elza. Szerette magát?
Cinka. Én szerettem őtet.
Elza. És most?
Cinka. Megmondom őszintén… ha egy férfi mást akar, nem lehet semmit
csinálni. Ez olyan, mint az állomás, kérem. Az állomás ott áll, és a
vonat jön. Aztán elmegy a vonat, de az állomás nem szalad utána. Most
már ha az ember kis állomás, hát csak egy percig áll nála a vonat. Aztán
gyön egy másik vonat.
Elza. Ön szerette és mégis így beszél?
Cinka. Szerettem. De a nagysádék azt hiszik, hogy ennek addig muszáj
tartani, amíg mi nők szeretnénk. Ehhez gyakorlat kell kérem. Tegnap
este, mikor nem eresztettem be, már gyakoroltam magamat. Most majd így
lassan megszokom, hogy nem jön. Aztán, ha már megszoktam, akkor mindegy
lesz már nekem is. Éljen jól.
Elza. És hát akkor most miért van itt.
Cinka. Mert azért mégis buta vagyok. Tegnap este okos voltam. Kezdtem
leszokni róla. Ma megint megbutultam, kedvem támadt idejönni. Pedig
tudtam, hogy hiába jövök. De az ember úgy elmegy néha… a szivit fájatni.
_Sírni kezd, keresgéli a zsebkendőjét, de nem találja. Elza meglátja az
asztalon az ördög sárga bőrtárcáját, szomorú mosollyal veszi ki belőle a
zsebkendőt és Cinka felé nyujtja, aki átveszi._