Jolán _felsikolt_. Nem! _Görcsösen összefogja a belépőt. Az ördög
bámulva áll, aztán megvakarja a tarkóját, mint aki jelzi, hogy baj van.
A két férfi megdöbbenve, mozdulatlanul áll. Jolán lassan indul a lépcső
felé._
Jolán _az első lépcsőfokon megáll és visszanéz_. _Fájdalmas
megvetéssel._ Férfiak.
_Fent az ajtóban megjelenik László._
László. Az urak meg fognak bocsátani édesem, de a kegyelmes úr most
elmegy. Illik, hogy néhány szót szólj hozzá. Gyere fiam.
Jolán _a lépcsőn_. Kérlek Alfréd, segítsd le a belépőmet. Háttal áll a
két úrnak.
László. Nagyon szívesen angyalom. _Leveszi róla a belépőt és a karjára
veti. Jolán az iménti estélyi ruhájában van._
Jolán. És most gyerünk. _Sietve el Lászlóval az ajtón. János
megszédülten néz utána._ _Csönd és pillanatnyi szünet. Aztán felriad
János és az ördög felé fordul._
János. Mi volt ez? _Ökölre szorított kézzel, támadólag lép az ördög
felé._
_Az ördög, aki az első támadó mozdulatra már a revolverzsebéhez nyult,
most hirtelen előkapja a revolvert és gyorsan János jobb kezébe adja.
János gépiesen átveszi._
Az ördög. Vigyázz, meg van töltve.
_Az ördög nyugodtan, a legnagyobb biztonságban nézeget másfelé, mint aki
érzi, hogy nem történhetik semmi baja. János az első pillanatban
mozdulatot tesz a revolverrel, de aztán érzi, hogy nem tudja, mit
csináljon vele. Leereszti, csöndesen a fotelbe ejti, lehorgasztja a
fejét és hátat fordít az ördögnek._
Az ördög _aki ezalatt lassan, nyugodtan átsétált jobb felé, nagyon
csöndesen._ Ha most nem adok egy töltött revolvert a kezébe, hogy
lelőjjön vele, még talán meg is ütött volna. _A télikerten át elsétál._