János, majd Elza.
_János még mindig áll. Most a télikert felől belép Elza, utcára öltözve,
beburkolt fejjel, belépőben, mint ahogyan bálból mennek haza a leányok._
Elza _a bejárathoz közel marad_. Halkan. Mi már megyünk. A legtöbb
vendég el is ment.
János _az első szóra már megfordult és nézte Elzát. Most hirtelen
felkiált._ Édes, szép, szegény, kis gyerek. _Feléje indul, látszik, hogy
most meg akarja csókolni. De abban a pillanatban, amint két lépésnyire
ér hozzá, hirtelen megjelenik az ördög és nyugodtan átsétál közöttük.
Megáll._
Inas _jobbról nesztelenül jön, Elzához_. A kedves mama őnagysága lent
vár a vesztibülben.