János _rekedten, rosszul titkolva nagy izgatottságát_. Öregem, nekem
megmondhatod, én egy szegény, nősülésre ítélt legény vagyok. Én igazán
nem…
Az ördög. De ugyan kérlek… hogy… hogy… hogy gondolhatod, hogy őméltósága
épen mikor… És különben is miért szaladt volna ki?
János _kínosan nevet_. Én már nem vagyok ám az, aki hét órakor voltam.
Lehűtötte a fejemet ez a tizenhárom fok nulla alatt.
Az ördög. Tizenhárom fok van nulla alatt? Ne mondd.
János. Annyi. _Rövid szünet, mely alatt fájdalmas mosollyal nézi._
Nagyon érdekelnek a hőmérsékleti viszonyok?
Az ördög. Nem… de… nulla alatt tizenhárom, ez igazán ritkaság… pláne
december elején.
János. Pláne december elején. _Mosolyogva néz._ Délután még nem voltál
ilyen élhetetlen.
Az ördög _zavart színlel_. Élhetetlen?
János. Úgy viseled magad, mint valami jogász.
Az ördög _földre süti szemét_. Mennyiben… Jogász?
János _végignézi_. Nem vagy te úriember, doktor.
Az ördög. Hogy értsem ezt?
János. Érted, ahogy akarod. Úri embernek lenni, ehhez tehetség is kell.
Úgy látom, neked nincs ehhez tehetséged.
Az ördög. Mi ez?
János. Aki nem tud tökéletesen titkolni olyasmit, aminek az eltitkolása
gentleman kötelesség, az nem úri ember. De nem tehet róla.
Az ördög. Hogy eltitkolok valamit?
János. De rosszul.
Az ördög. Ugyan mit?
János. Ismétlem, az a nő, aki innen az imént kiszaladt, Jolán volt.
Nekem megmondhatod, én innen ma mint vőlegény fogok távozni. Velem nem
kell számolni. És én tudok diszkrét lenni. Nos?
Az ördög. Nem… de… bár komoly ember vagy… ma nem, nem, megint ostoba
voltam, megint elgaloppoztam magam. Gyerünk fel a táncterembe. _Indul_.
János _megfogja a karját, tréfásan_. Na ne izélj öreg. Úri emberek közt
vagyunk. Engem nem érdekel az a hölgy, sokkal jobban érdekelsz te, meg
egy ilyen gyors siker. Az istállóját neki, hát amiért férj leszek, hadd
tanulom én is meg a módját. No, te… hát na!
Az ördög. Gentleman vagy. Nem kérdezem, mondom. Igen.
János. Igen.
Az ördög. És tudod, mi az élet?
János. Igen.
Az ördög. És ma délután nem voltam nálad és nem mondtam semmit. Eléggé
sajnálom, amit mondtam. És… Hát amit itt a házasságról beszéltél, az
mind egy férfi komoly szava. Ebben ne is merjek kételkedni. _János
igenlőleg int._ Becsületszó. _János kezet ad neki._ Ülj le. Nem is
tudod, mennyire megkönnyebbültem. Most fellélekzem, mert van valaki,
akiről tudom, hogy hideg és okos, akinek az én szerelmi ügyemhez semmi
érdeke nem fűződik, szóval, aki az a hideg harmadik… remélem… még van
időd, ha talán, amit az előbb mondtál…
János. Szó sincs róla. Az elképzelhető leghidegebb harmadik vagyok.
Szóval jó volt a megfigyelésem?
Az ördög _némán igent int a fejével_.
_Szünet._
János. Látod, hidegen hagy a dolog. De érdekel, nem tagadom. Már csak
azért is, mert magam is férj leszek nemsokára. Jó ismerni a technikát.
Az ördög. Ne kívánd ezt. Mindenki, aki a gazság technikáját ismeri, már
tartalékos gazember.
János. És az asszony?
Az ördög. Hogyan… az asszony?
János. Ilyen hamar megszédült?
Az ördög _kézmozdulattal inti, hogy de még mennyire_.
János. És a férje?
Az ördög. Vak. Süket. Sánta.
János _rosszul titkolt fájdalmassággal_. Ma délután, nálam, ott
beszélted tele a fejét.
Az ördög. Meg vagyok rémülve tőle. Annyira elvesztette a fejét, a
józanságát… Azt hiszem, csalódtunk benne mind a ketten, mikor azt
hittük, hogy ártatlan teremtés. Rettenetesen ügyes nő, aki úgylátom,
megdöbbentő módon ért ahhoz, hogyan kell a környezetét becsapni, és be
is csapja már ki tudja, mióta. Vagy az is lehet, hogy jóbecsületű
asszony, túlságosan is ártatlan, és akkor megijedek magamtól, mert azt
kell hinnem, hogy valami hipnotikus hatással vagyok rá, hogy ily
gyorsan, ily könnyen… és ezt nem szeretném, mert ez nem kellemes dolog,
ha tudom is én… valami beteges idegzetű… hiszen érted!
János. Értem.
Az ördög. Ez a félelem kínoz, ezért örülök, hogy ilyen okos emberrel
beszélhetek róla. Kolosszális nő. Fantasztikus, bátor, olyan vakmerő,
hogy elhül bennem a vér. Bolondul szereti a veszélyt. A minél nagyobbat.
És tudod, most még tele vannak az ilyen nehézségek gyönyörrel,
felkorbácsolják a lelkemet… egy csók… az ajtó mögött, amely előtt a férj
egy lépésnyire áll… és most valami, amit ép akkor beszéltünk meg, amikor
te jöttél… és… amikor ő… kiszaladt… mert… ő volt az.
János. Nos? Nos?
Az ördög. Vad ötletünk támadt. Azt mondtam neki: ma itt estély van
nálad. Itt van egész Pest. Mind a sok bankigazgató, képviselő, ügyvéd,
egyetemi tanár a feleségével, mind az a sok ember, akinek a
tiszteletéből élsz. Vannak vagy százharmincan. Mert úgy-e, annyian
vannak?
János. Igen, igen.
Az ördög. Azt mondtam: Fogd magad, menj fel a szobádba. És öltözködjél
addig, amíg nem lesz rajtad más, mint csak az a belépő. Érted? Semmi
más. Egy modern Monna Vanna. A cipőd és a selyemharisnyád, mert ezt
látják. De azontúl semmi. Ahogy az isten megteremtett, egyszer
jókedvében és… és… és a belépő.
János. Ezt mondtad neki?
Az ördög. Ezt.
János. És ő?
Az ördög. Belement. Be fog jönni ide, aztán velem a nagy szalonba a
százharminc vendég közé, az egész világ elé, födetlenül, ruhátlanul,
mint egy pogány istennő, aki részeg valami nagyon édes bortól és el
akarja kábítani a szeretőjét valami istenien vakmerő dologgal… Tudod,
hogy a karomon vezessem… és…
János. Hogyan?
Az ördög. Fölveszi a belépőjét… és nem lesz alatta semmi. És ezt csak én
fogom tudni meg ő… Meg… most már te. Hát ez valami rettenetesen szép
érzés lehet. Ilyen izgató keverékét az asszonyi édességnek és a nagy
veszedelemnek nem is tudtam elképzelni. És ez az első nap. Most képzeld,
milyen szerető lesz ebből az asszonyból! Miket talál ez ki! Micsoda
olthatatlan szenvedély! Micsoda izgató érdekesség! Lobog bennem a vér,
magas, piros lánggal, ha erre gondolok! Haj hó!!
János _kitörve_. Hazudsz!
Az ördög. Micsoda?
János. Hazudsz te kalandor.
Az ördög. Bocsáss meg… de hiszen most te kelepcébe csaltál engem…
megcsaltál… te szereted azt az asszonyt!
János. Hát tudd meg, igenis szeretem. De hogy sejtelmed legyen róla,
mennyire szeretem, tudd meg azt is, hogy meg fogok nősülni.