Az ördög _szavába vág_. Föl kell ébredni, ez az élet kulcsa, és ezt
eltitkolják előttetek. Te tele vagy tűzzel, tehetséggel… ez az asszony
forró és szép…
János. Most nagyon komolyan kérlek… reszket a szívem, mikor a szemedbe
nézek… hagyd abba… Ne beszélj. Mi hat esztendő óta nyugodtan…
Az ördög _innen kezdve halkan, rábeszélőleg, melegen duruzsuló hangon,
majdnem suttogva beszél. Egy-egy felháborodást mozdulattal csillapít el.
Egyre nagyobb hévvel beszél, egyre melegszik_. Akármit mondasz, a szemed
int nekem: «ne hidd, hazudik!» Én a szemetekkel beszélek. A szem az
emberi tisztesség biztonsági lámpája. Mikor már minden sötét a
hazugságtól, az ő kis reszkető fénye titkosan csillog.
János. Ne vágj mindig a szavamba! Hat esztendő óta nyugodtan élünk
együtt. Jolán nem törődik velem és én… én… közömbös… közömbös… én…
Az ördög _hirtelen_. Mit fizetsz, amért most a szavadba vágok?
_Csönd. János lehajtja a fejét._
Jolán. Nem tudom, mit tud erről ön, aki, úgylátom, mindent tud. De aki
Jánost csak egyetlen rossz gondolattal gyanusítja, az romlott lélek…
Az ördög. Hát ez rossz, ez a gondolat? Dehogy rossz! Jó ez, jó meleg,
sugárzik belőle minden, ami fényes öröm csak van ebben a ti szomorú
életetekben! Csak meg kell érte fizetni, adta fösvény népség! Ha bort
iszol, tönkremégy belé. De amíg részeg vagy, kis fehér angyalok
muzsikálnak a szívedbe. Megfizetsz érte, de megéri. A cukortól elvásik a
fogatok. De édes volt. A legszebb nótáitokba belehal, aki csinálta.
Szegény emberi virtus, spórolni, ellökni a bort, a nótát, az asszony
száját… A legutolsó faggyúgyertya megtanít arra, hogy érdemes
elpusztulni egy kis melegért, meg egy kis világosságért. Az élet arra
való, hogy elégjetek benne! Forrni kell, égni, másokon végigtiporni!
Tudom, tudom, komisz beszéd. Azt mondja a nagy tan: szeressétek egymást.
De ehhez ti még fiatalok vagytok azzal a rongyos pár millió éves kis
élet-korotokkal. Ezért voltak ennek a gondolatnak csak aszkétái,
vértanui, vagy hazugjai. Ne hazudjunk. A diadalmas világ a kedves és
okos komiszaké, ide nézzetek rám, az enyém a világ, és amit én itt a
fületekbe duruzsolok, az mindenkinek a titkos vallása… ez nem vízzel
keresztel, hanem tűzzel… érted fiam? Magatokat szeressétek, puha
bársonyban járjatok, igyatok sok édes bort, csókoljátok egymás száját és
részegedjetek meg, gyermekeim, részegedjetek meg…
_Éles csöngetés. Senkise mozdul._
Jolán _megbabonázva, nagyon halkan_. Az uram.
Az ördög _bosszusan, hangosan térdére csap. Feláll. Egészen más, hideg
gúnyos hangon, mint aki dühös, amért megzavarták._ A kukorica!