SZENDREI: Én tudom, mi a szerelem. Kunyhóban és palotában egyaránt. Azt
lehetne mondani: mindenütt. Nem véletlen, hogy szinpadi karrierem a
szerelem felé sodort.
LEHOTAI: Valószinü.
SZENDREI: Nem valószinü, hanem biztos! A sziv szava ez. Mert ki a jó
szerelmes szinész? Ki? Aki érti a sziv szavát. S aki zengetni tudja a
szó szivét. És én tudom.
LEHOTAI: Valóban.
SZENDREI: Ezt még kritikusaim is elismerik.
LEHOTAI: Okos emberek.
SZENDREI: Csinján!
LEHOTAI _(nem érti)_: Hogy-hogy?
SZENDREI: Csak esetről-esetre okosak. Megtörténik, hogy valamely ezer
soros szerepemről mindössze egy sorban emlékeznek meg.
LEHOTAI _(unatkozik)_: Ez is előfordul?
SZENDREI: Elő. Ezer sort mondok én, egy sort irnak ők. Mily
aránytalanság!
LEHOTAI: Annak látszik.
SZENDREI: És az is. _(Szünet.)_ Uram!
LEHOTAI _(figyel)_.
SZENDREI: Uram. Tegnap még azt hittem, hogy megölöm önt.
LEHOTAI _(udvariasan)_: Nagyon megtisztelő.
SZENDREI: Amig nem tudtam biztosat. De most már ugy érzem, hogy nem ölöm
meg.
LEHOTAI: Köszönöm.
SZENDREI: Most már lehiggadtam és hideg vagyok. _(Nagyon egyszerüen)_
Mint a jégmezők…
LEHOTAI _(fölkel)_: Örülök.
SZENDREI _(elindul)_: És most ajánlom magamat. Magamat ajánlom. Nem
vagyok itt, nem szabad ittlennem. _(Az ajtóból)_ Hideg vagyok, mint a
jégmezők.
_Tizenegyedik jelenet._
PAULA _(jön)_.
LEHOTAI _(meghajtja magát)_.
PAULA: A báró ur, ugy-e bár?
LEHOTAI: Lehotai.
PAULA: Szendreiné.