PAULA: Igen, igen, meg kell kérdezni.
SZAKÁCSNÉ: Hát most mondjam, hogy nincs itthon?
PAULA: Ne, lelkem, most már csak eressze be.
SZAKÁCSNÉ: Mer’ én mondom azt is, ha kell.
PAULA: Ne mondja, most csak eressze be. Hamar egy kis rendet kellett
volna csinálni.
SZAKÁCSNÉ: Ehe! A szobajány megint csak ugy átabotába takaritott
_(megtörül egy butordarabot.)_ Tetszik látni, itt a por. Nálunk nem köll
egy kis porér’ a patikába elmenni, amig ez a Katuska van a háznál.
PAULA: Ne most takaritson, lelkem. Most siessen.
SZAKÁCSNÉ: Minek a’ kérem? Amig itt valaki föltotyog a harmadik
emeletre, kimék én addig innen Törökbálintra.
PAULA: Hát a lift ma sem jár?
SZAKÁCSNÉ: Nem jár az kérem sohase. Olyan pesti kitalálás az, hogy azér
van, hogy ne legyen!
PAULA: Gyerünk, gyerünk!
SZAKÁCSNÉ: Hiszen mindig mondtam én, hogy nem is rend az, hogy az
embereket kis skatulába huzkodják föl a harmadik emeletre. _(Megáll)_
No, de nem is huzkodják! _(diadalmasan.)_ Azér megyek én el innen! Nem
győzöm én a hárem emeletet.
PAULA: Szakácsné lelkem, hiszen magának liftpénze van.
SZAKÁCSNÉ: Mi örömöm van benne, ha egyszer a lift nem jár? Ha jár, akkor
örülök rajta, hogy megspórolom az öt krajcárt, mer’ látom, hogy a
házmester megpukkad, ha gyalog hozom föl a kosarat. De hogyha nem jár,
akkor mindenki gyalog gyün föl, tetszik látni, még egy ilyen kegyelmes
asszony is.
PAULA: Menjen már, lelkem, az isten áldja meg!
SZAKÁCSNÉ _(indul, fölmegy a lépcsőre, ott megáll, visszaszól)_: Én már
ezentul csak földszinten szolgálok! Nem vagyok én harang, hogy olyan
közel lakjak a jóistenhez!
_(Csengetés.)_
PAULA _(rendbehozza magát)_.
_Nyolcadik jelenet._
ASSZONY _(bejön I, a tegnapi toalett, körülnéz)_: A müvésznő?
PAULA: Ó… foglaljon helyet, kegyelmes asszony. Talán ide… vagy talán
ide… a müvésznő nincs itthon, tetszik tudni, a próbák… rettenetes sok
próba… ha tudta volna, hogy ide tetszik fáradni.
ASSZONY: Nincs itthon?