PAULA: Jaj, jaj. És… és?
MAGDA: Megcsókoltam.
PAULA: Hej, hej, hej. Más nem történt?
MAGDA: Nem, más nem… Elküldött.
PAULA: Ki? A férfi?
MAGDA: Az.
PAULA _(őszinte felháborodással)_: De hisz ez borzasztó!
MAGDA: Hideg volt és udvarias. És nem akart más lenni. Vagy nem is
tudott. Paulus! Ha visszafizethetném neki! Paulus, ha még egyszer,
egyetlenegyszer alkalmam volna rá, hogy ezzel a férfival, aki olyan
furcsán keresztezte az életemet, kegyetlen lehessek! Milyen kegyetlen
tudnék lenni! Szeretném szerelmessé tenni magamba, hogy elkergethessem;
a szemébe kiálthassam, hogy nem szeretem; csak bolonditottam, csak
játszottam vele, igen: játszottam, de csak azért, hogy megkinozzam, hogy
gyönyörködjem a szenvedésében! _(Más hangon.)_ Mert… Paulus, az olyan
megalázó, ha az embert nem szereti az, akit… vagy ha az ember azt hiszi,
hogy nem szereti… és mégis rá kell gondolni… folyton… Azért nem tudtam
ma elég szigoru lenni az uraddal. Ma jobban sajnálom, mint tegnap, mert
ma jobban megértem.
PAULA: Hát megcsókoltad azt a férfit?
MAGDA: Meg.
PAULA: Akkor ne félj! Akit te megcsókoltál, Magda, nem mondhat le rólad.
Ne félj. Eljön utánad, ittfekszik a küszöböd előtt egy hétig, megőrül
érted, akit te egyszer megcsókoltál. Ne félj, Magda, az ujjad köré
csavarhatod, ugy meggyötörheted, ahogy akarod… _(szünet, ránéz)_ ha
akarod.
MAGDA _(bizonytalanul)_: Akarom!
_Hetedik jelenet._
SZAKÁCSNÉ _(bejön II.)_: Fölcsöngettek a földszintről.
MAGDA: Kicsoda?
SZAKÁCSNÉ: Az a kegyelmes, aki tegnapelőtt itt volt, hogy itthon van-e a
kisasszony?
MAGDA _(felugrik)_: És mit mondott?
SZAKÁCSNÉ: Mit mondtam volna, mikor itthon van a kisasszony? Azt
mondtam, hogy itthon van. Gyün is már.
MAGDA: Erigy! erigy!
SZAKÁCSNÉ: Kérem szépen. Két hét mulva egészen.
MAGDA: Paulus, én evvel az asszonnyal nem beszélhetek – … ne kérdezz
semmit. Beszélj vele, mondj neki valamit, ne félj, hamar el fog menni.
Légy hozzá kedves… Vigyázz, Paulus, vigyázz.
PAULA: Kegyelmes?
MAGDA _(a szobájából már)_: Az, az, légy kedves hozzá.
SZAKÁCSNÉ: Aztán én nyissam ki az ajtót? Vagy már arra se vagyok jó?
PAULA: Mért ne volna maga arra jó?
SZAKÁCSNÉ: Tetszett látni az elébb, hogy rám támadt a kisasszony.
PAULA: Mert nem kellett volna azt mondani, hogy a kisasszony itthon van.
SZAKÁCSNÉ: Azt csak a szobalány tudja, hogy mikor van ugy itthon a
kisasszony, hogy nincs itthon; és mikor nincs itthon ugy, hogy itthon
van. Én vidéken szolgáltam.
PAULA: Jó, jó lelkem.
SZAKÁCSNÉ: Voltam én rendesebb házaknál is. De ott mindig otthon voltak
az urak, mikor otthon voltak.
PAULA: Majd máskor vigyáz.