ASSZONY: Azt mondták, hogy itthon van, mikor felcsöngettem.
PAULA: Félreértés lehetett… Tetszik tudni… a cselédség… a mai cselédség…
milyen megbizhatatlan… igazán nagyon… ne méltóztassék neheztelni… hogy
ilyen rendetlenség _(körülmutat, de a szobában nincs rendetlenség)_ és
hogy ilyen zavarban vagyok. De ez a furcsa hasonlatosság… mintha ő
volna.
ASSZONY: Nem ő… én. Kérem, ha nincs itthon, akkor persze hiába jöttem.
Kegyed talán rokona a müvésznőnek?
PAULA: Nem. Csak a barátnője vagyok. Kegyeskedjék leülni.
ASSZONY: Köszönöm, hiszen csak egy percre jöttem… Kegyed beszél még ma a
müvésznővel?
PAULA: Ó igen, ha megjön… okvetlen.