Alexandra. Akkor?
Ági. Akkor úgy visszaadtam volna, Fenség, hogy talán még most is
tartana.
Alexandra _idegesen_. Szóval ostobaság volt tőlem.
Ági. Sok volt, Fenség. Sok volt egyszerre. És ez tette gyanussá.
Alexandra. Gyanussá.
Ági. Igen. Mert _ott_ még nem tartottunk. És mégis… egyszerre megkaptam.
Aztán hajnalban… tetszik tudni, lehült a levegő. A csók után… kimentem a
parkba, a forró fejemet szellőztetni… virradatkor. Sokáig sétáltam. Nem
a rózsák felé. A tölgyek közt, ahol illattalan és erős a levegő. Ott
megnyugszik a szív és bírál. Ott aztán úgy éreztem magamat, mint a
koldus, akinek egy ezrest dobtak a kalapjába… és aki szeretne utána
szaladni az adakozónak, mert fél, hogy tévedés volt… sok volt.
Alexandra _dacosan, idegesen_. Lássa, nagyon-nagyon örülök, hogy ilyen
fegyelmezetten gondolkozik.
Ági. Reggel van, Fenség. A nap süt.
Alexandra. Nem a csillagok?
Ági. Nem.
Alexandra _idegesen_. Nagyon-nagyon örülök.
Ági. Én is. Én annak, hogy ön örül.
Alexandra _idegesen_. Nagyon-nagyon örülök. Ez így jó és így szép.
Ági. Szebb nem is lehet.
_Jácint belép jobbról, Ági meghajol._
Jácint. Na végre fiam, hogy látlak. Dominika főhercegnő szeretne veled
beszélni. Sőt a trónörökös is.
Ági. A trónörökös?
Jácint. Boldog volna, ha jóvátehetné ezt a… tegnapi félreértést.
Ági. Bocsánat atyám, de legyen szabad kitérnem előlük. Én elmegyek. A
kofferem már a kocsin van.
Jácint. Búcsú nélkül hagysz itt bennünket?
Ági. Most búcsúztam Őfenségétől.
Alexandra. Még pedig igen furcsán.
Jácint. Hogyhogy?
Alexandra. Hidegen, dacosan. Mintha én bántottam volna meg őt.
Jácint. Hát nem érdekes? Másodszor találja el a gondolatomat. Bizony
megbántottad lányom. Még pedig a hiúságát. Tán az önérzetét is… Azzal az
alamizsnás puszival. Erről van szó úgy-e, fiam?
Ági. Erről, atyám.
Alexandra. Egy ilyen tragikus pillanatot puszinak nevezni?
Jácint _Ágihoz_. Látod, ezt a bölcsességet, ezt a józan ítéletet, ezt
mind a sport teszi.
Alexandra. Tegnap miket mondott. Élete, végtelensége, halála. Ez mind
nem volt igaz?
Jácint. Dehogy nem. A hirtelen fájdalom a legerősebb szavakat keresi.
Ezen alapul például a népnél a káromkodás.
Alexandra. Hát ez csak ennyit ért?
Jácint. Csak? Sok ez lányom, mert a nagy fájdalmat jelenti. Kiáltás,
aminek a szövege nem fontos.
Alexandra. Hát akkor mely szavait vegyem komolyan?
Jácint _Ágira mutat_. Amiket most itt elhallgat. _Kis szünet._ No… és te
lányom? Na! Őszintén!
Alexandra. Én Jácint… hogy őszinte legyek, azt hiszem… szeretem egy
kicsit.
Jácint. Amíg meg nem csókoltad, én is azt hittem, hogy szereted.
Alexandra. Te is ezt mondod? Hogy beszéltek itt? Mi ez? Hát nem dült
össze a világ ma éjjel?
Jácint. Nem, lányom.
Alexandra. Maga is ezt érzi?
Ági. Igen, Fenség.