Ági. Tudnia kellett volna.
Alexandra. Hogy el fogja felejteni?
Ági. Ezt… nekem el kell felejteni, Fenségednek le kell tagadni… és… a
harmadiknak meg se szabad látni.
Alexandra. Én nem tagadom le, és ő látta. Úgy veszem észre, maga túl
drága ajándékot kapott tőlem. Nagyobbat, mint aminőt megérdemel. Talán…
egy országot!
Ági. Az nem nagy dolog. Volt már eset, hogy egy lóért kínálták.
Alexandra. Még meg is sért. Úgy beszél, mint egy durcás gyerek.
Ági. Nem, Fenség. Ahogy én itt most beszélek, amit én ma cselekszem,
ahogy én innen ma eltünök, az az én válaszom a Fenséged csókjára.
Alexandra. Azt nem kértem, hogy ezt a szót kimondja.
Ági. Nem fájt kimondani. Kapni sokkal fájdalmasabb volt.
Alexandra. Fájdalmasabb, mint adni?
Ági. Oh, igen. Benne éreztem minden szánalmát, de minden lenézését is.
Gőgös dolog volt. Azt jelentette, hogy nem vagyok ember. Hogy engem
szabad. Mint egy kis gyereket, vagy egy állatot.
Alexandra. Így érezte?