Dominika. Te se? Napoleont?
Jácint. Tyhű, de még mennyire nem!
Dominika. Te. Az én boldogult uram könyvtárában van egy kuriózum, egy
kis francia könyv, amely világosan bebizonyítja, hogy Napoleon nem is
élt soha. Majd elküldöm. Olvasd ezt, ez nagyon megnyugtató. – Na édesem.
Hát ez volt az a nagy eset?
Beatrix. Ez. Te okos, derék asszony. Ha én tudtam volna, hogy neked
ennyi érzéked van a pszichológia iránt…
Jácint. Beatrix tegnap rögtön megértette, mi?
Beatrix. Oh, rögtön.
Jácint. Neki nagyon nagy érzéke van a pszichológia iránt.
Dominika. Szegény kis tanár. Most ő kezd érdekelni. Mi lesz vele?
Beatrix. Csomagol. Oh, ő érzi, hogy ezek után egy percig sem maradhat
itt.
Dominika. Azt helyesen érzi. De ti csak így bocsátjátok el?
Beatrix. Hát tudod édesem… ő most már… ő szegény most már olyan, mint
egy kilőtt patron.
Dominika. Patronnal mindig vigyázni kell. Ezt el kell intézni vele,
mielőtt innen kimegy egy más világba. Ezekből lesznek a memoár-írók,
amerikai felolvasók, vagy ellenzéki publicisták. Nagyon kell vigyázni.
Nekem fájdalom, praxisom van az ilyenekben. Nevelők, adjutánsok. Sok baj
van velük. Majd én beszélek vele.
Beatrix. Köszönöm, te okos asszony.
Dominika. Ha előbb jöttem volna, megmondtam volna neked, hogy nevelővel
nem szabad kezdeni. Nevelőhöz úgy nem szabad hercegnővel közelíteni,
mint benzinhez gyufával. Felrobban. És még egy bölcsesség: nem kell úgy
sietni. Vártatok volna egy napig, látod, megjöttem. Van egy régi angol
közmondás: aki négy hét alatt akar meggazdagodni, azt rendszerint már az
első héten felakasztják.
Jácint. Angliában.
Beatrix. Csodállak Dominika és irigyellek ezért az önálló
gondolkozásodért. Oly erélyes vagy.
Dominika. Én vad anya vagyok!
Beatrix. Én is. De én izgatott vad anya vagyok és te higgadt vad anya
vagy.
Dominika. Kinek milyen a vérmérséklete. Azért te is elég férfias vagy.
Beatrix. Mert nagy fiúkkal jutottam özvegységre. Az ilyen anya
elapásodik. A fiúknak kell az apai szigor és milyen szép az, ha ezt is
az anya liferálja.
Dominika. Boldogult urad Henrik szelid apa volt.
Beatrix. Az apa, az mindig dilletáns szülő. _A mellére üt._ Az anya a
professzionátus.
Dominika. Mikor láthatom a tanárt?
Beatrix. Mindjárt intézkedem. De félek, hogy nehéz dolgod lesz vele.
Jácint. Fogadjunk, hogy öt perc alatt elintézed.
Dominika. Nem fogadok Károly 1896 óta, mióta boldogult urammal fogadtam,
hogy fiam születik.
Jácint. És lányod született?
Dominika. Kettő, Károly. Kettő egyszerre.
_Komorna belép jobbról._
Beatrix. Mi az? Készen vannak?
Komorna. Igenis, Fenség.
_Grófné és Symphorosa belép jobbról._
Symphorosa. Drága Dominikám, minden rendben van és meglepetés is vár rád
a szalonodban.
Dominika. Meglepetés? Engem ma már nehéz meglepni, édes Symphorosám.
Symphorosa. Ez azonban mégis, azt hiszem, jól fog esni neked. Albert vár
rád a szalonban.
Dominika. Albert? Felkelt ilyen korán? Miattam? Igazad van: ez
meglepetés és öröm. Megyek. _Indul_. Hát addig… hivassátok nekem ide azt
a tanár urat.
Beatrix. Idehivatom, édesem. Itt fog rád várni ebben a szobában. _A
komornához._ Menjen, küldje Caesart azonnal. _Komorna hátul el_. Édes
Dominikám… ez a tanár tisztességes fiú, de nagyon fiatal és lobbanékony.
Dominika. Ne félj édesem, bízd csak rám. Ha lobbanékony, nem kell
ingerelni. Az első dolog: megbocsátani neki. Rögtön megbocsátani.
Beatrix. Hogyan? Te ilyen könnyen bocsátasz meg?
Dominika. Nagyon könnyen.
Beatrix. Az előbb a fiadban úgy kárhoztattad ezt a tulajdonságot.
Dominika. Igen, édesem, de elfelejtettem hozzátenni, hogy tőlem
örökölte. Gyerünk, grófné. _Elmegy jobbra, a grófné és Symphorosa
követi._
_Szünet._
_Jácint és Beatrix hosszasan néz egymásra. Jácint diadalmasan mosolyog._
Beatrix. Aranyszíved van, kedves Károly. És nagyon jó fejed van, kedves
Károly. _Homlokon csókolja._ Most már csak attól félek…
Jácint. Most meg már csak mitől félsz?
Beatrix. Ha most találkozik a fiával… és beszélnek… nem lesz-e Albert
más véleményen?
Jácint. Két okból nem lesz más véleményen. Először nem lesz bolond
máskép gondolkozni, mint a mamája, másodszor pedig magam is ott leszek
ennél a találkozásnál. _Indul._ Még pedig sürgősen.
Beatrix _utána siet_. Mondd te kedves… én igaztalan voltam hozzád… mit
tegyek, hogy megbocsáss?
Jácint _a jobboldali ajtónál_. Most egyelőre csak annyit kérek, hogy ne
borulj a nyakamba. Holnap aztán le fogod írni egy irkába százszor, hogy:
«jó az öreg a háznál». _El._
Beatrix _balfelé menet_. Modora, az nincs.
_Hátul belép Caesar._
Beatrix. Caesar! Lemegy és megmondja Ági tanár úrnak, hogy jőjjön fel
ide és itt ebben a szobában várjon. A főhercegnő őfensége akar vele
beszélni.
Caesar. Parancsára, Fenség.
Beatrix. Mi lesz a reggelije Mária Dominika őfenségének?