Jácint. Beretva? Miért mondta, hogy beretva?
Alexandra. Azt mondta, valamire: éles, mint a beretva.
Jácint. És ez volt az?
Alexandra. Tudod, én mindig úgy hallottam, hogy borotva. Nálunk mindenki
így mondja a családban. És ő szegény azt mondta: beretva, ilyen magas
e-vel… olyan végtelenül kedvesen… és én egyszerre úgy éreztem, hogy ezt
bizonyosan őnáluk odahaza mondják így… az ő szülei… és valami olyan
otthonos érzésem támadt… mintha én is ott lettem volna vele… az ő
falujában… ahol úgy mondják: beretva. Olyan kis gömbölyű akácok vannak
ott… kis alacsony tiszta házak… és láttam az édes anyját… a húgát… azok
is úgy mondják: beretva… szeretik őt, aggódnak érte. És evvel úgy tele
lett a lelkem… és mikor ránéztem, forró lett a szemem.
_Kis szünet._
Jácint. Na öcsém, hát ehhez mit szólsz?
Alexandra. Édes Jácint, mondd: te hogy szoktad mondani? Borotva?
Jácint. Soha. Beretva az, fiam.