Alexandra. És hallgat.
Ági. Hallgatok.
Alexandra. Örökre.
Ági. Örökre.
Alexandra. Azt akarom, hogy becsüljön továbbra is… és azt akarom, hogy
én nyugodt legyek… olyan nyugodt, mint még ma délután is voltam. Maga
becsületes ember és azt hiszem, jó barátunk. Hallgasson ide. A
családomnak, az anyámnak, egy életcélja van: hogy én a trónörökös
felesége legyek… hogy én vigyem vissza a családomat a trónra. Becsülje
meg ezt a pillanatot, tanár úr, tiszteljen ezért engem most, minden
szavamért… mert úgy érzem, ahogy beszélek, hogy a vérem folyik… egy
seben át. Tanár úr… a trónörökös nem törődik velem… és az én drága anyám
úgy gondolta, hogy legyen valaki… egy férfi… akin keresztül engem…
Albert észrevegyen. Érezze meg tanár úr, érezze meg, milyen
nagyrabecsülöm én a maga szenvedését… és milyen tisztára akarom én mosni
az én szivemet. Én nem bántottam soha senkit. Maga az első ember a
világon, akinek fájdalmat okoztam. Én magát se bántottam volna soha. Én
azért voltam sokszor olyan nyers magához, mert én úgy éreztem, én
sejtettem… hogy maga miattam… nyugtalan. De most gyönge voltam… és az
anyám úgy tud parancsolni nekem… és én kis gyermekkorom óta soha-soha
nem mondtam neki, hogy «nem». Ő úgy gondolta, hogy én hívjam meg önt ide
ma estére… és nézzek önre. És ha én tudtam volna tanár úr… ha én ki
tudtam volna előre mérni azt, amit nem lehet, ha én nekem sejtelmem lett
volna, hogy hogyan világít egy férfi szeme, mikor egyszerre fellobban
benne a parázs… és hogy van a világon ilyen bátorság… és hogy az
merészel a szemembe lángolni és hogy az így éget! _Kis szünet._ _Az
asztalhoz megy, leül._ Tanár úr, én most megmondtam mindent… és most
fellélekzem. Könnyű vagyok és tiszta vagyok… Ön most tud mindent. És
becsüljön meg engem ezért az árulásért… De emberebb vagyok, mint
gondoltam… és hála az én szegény jó anyám… nagy szeretetének… hogy ezt
most megtaláltam magamban.
Ági _lehajtja a fejét_.
_Szünet._
Alexandra. Nem felel semmit?
Ági. Ön… csak a parancsnak engedelmeskedett?
Alexandra. Nem akarok ártatlanabbnak látszani, mint vagyok. Bűnös vagyok
én is. Csúnya tőlem, hogy az anyámra fogok mindent. _Szünet_. Királyné
akarok lenni. _A karjára hajtja a fejét._
_Szünet._
Ági. Vagyis, akkor én most már mehetek.
Alexandra. Mért mondja ezt?
Ági. Csak épp erre voltam jó.
Alexandra _fölkel_. Ne rémítsen meg. Én meg akartam becsülni azzal, hogy
felvilágosítottam. De úgy látom rosszat cselekedtem. Milyen furcsán néz
rám.
_A zene elhallgat._
Ági. Fejbe vagyok vágva, Fenség. Összetört bennem valami. Mért is mondta
ezt meg nekem.
Alexandra. Rosszul tettem?
Ági. Mért mondta?
Alexandra. Mert becsülöm. Azt akartam, hogy barátom legyen.
Ági. És ezt el tudja képzelni?
Alexandra. Milyen éles lett a hangja.
Ági. Mint a beretva. Én is érzem. Pedig nem akarom.
Alexandra. Meg fog büntetni?
Ági. Imádom, Fenség. Most már megalázva, de legalább megint
reménytelenül. _Keserűen, komolyan, gúnnyal._ És nem kell félni tőlem.
Alázatos leszek és szolga leszek. Továbbra is állok rendelkezésére a
fenséges családnak. Kicsit vérzem, kicsit haldoklom, de meg vagyok
tisztelve az érdekes szereptől, amit nekem szántak. Mulattat és izgat.
Most lesz csak szép. Így kell szolgálni egy királykisasszonyt. Halálosan
megsebesítve, de mosolyogva.
Alexandra. Hamisan hangzik, amit mond.
Ági. Talán csak keserűen.
Alexandra _nyugtalanul_. És én, aki azt hittem, hogy jót teszek, mikor
nyiltan bevallok mindent.
Ági. Mert már rám nincs szüksége. A vőlegény tüzet fogott, a tanárt el
lehet oltani.
Alexandra. Nem tűröm, hogy ezt higyje rólam és hogy így beszéljen velem.
Ági. Ne féljen tőlem. Hallgatok és szolgálok. Ne nézzen rám olyan
gyanakodva. Mosolyogjunk és tegyünk úgy, mintha nem történt volna semmi.
_Belép Albert._ Nem tud mosolyogni? Lássa én tudok. Ott hagytuk el a
sasnál. _Hangosabban._ A sasnak a feje pedig…
_Albert herceg belép Beatrix-szal és a két hölggyel._
Albert. Még mindig itt?
Alexandra. A tanár úr oly érdekes dolgokat beszél. Ma éjjel nagy
csillagászati esemény van.
Albert. Hol?
Ági _idegesen_. Az égen, Fenség.
Albert. Azt tudom. De milyen csillagoknál?
Ági. Tulajdonkép nem is esemény. Csak ma éjszaka különösen jól
észlelhető néhány úgynevezett nyári csillag. A Capella, az Arcturus, a
Vega és a Sas csillagképe… _Célzatosan_. Amely hét csillagból áll, ez a
hét csillag egy repülő sast ábrázol, a sasnak a feje pedig…
Albert _éllel_. Nem is tudtam, hogy ez a mai este ilyen érdekes este.
Alexandra. A sasnak a feje pedig?
Albert. Téged ennyire érdekelnek a csillagok, Alexandra?
Alexandra. Eddig nem nagyon foglalkoztam velük.
Albert. Inkább a rózsákkal, mi? De ma este felragyogott az ég, mi? Szép
nyári éjszaka. _Célzással_. Ragyognak a csillagok. Mint a szemek.
Beatrix. Ha érdekel, a toronyban egész kis obszervatóriumunk van.
Albert. Igazán? Ezt nem is tudtam.
Alexandra. Csak olyan amatőr csillagda.
Albert. Biztosan ezt is a brilliáns tanár úr rendezte be. Az ezermester
úr. Mi?
Ági. Nem, Fenség. Ez már itt volt, mikor én jöttem.
Albert. Látja, ilyesmit nekem meg se mutatnak.
Alexandra. Mert korán szoktál lefeküdni. A csillagok pedig nem
alkalmazkodnak az etiketthez.
Albert. Ez jó. Ez a bölcs mondás a tanár úrtól van… mi?
Alexandra. Nem Albert. Ez tőlem van.
_Jácint jön Symphorosával._
Albert. Hallottad mit mondott?
Jácint. Kicsoda?
Albert. A Xaxa. Azt mondta, hogy a csillagok nem alkalmazkodnak az
etiketthez.
_Gongütés_.
_Caesar jön a két huszárral és Alfréddal jobb hátul. Az ezredes is
megjelenik, bal hátul._
Beatrix. A tanár urat ma megfosztottuk az ő kedves csillagjaitól.
Jácint. És a szegény fiúkat is.
Symphorosa. Szegény fiúk pedig úgy örültek neki egész nap. Boldogok, ha
nem kell korán lefeküdni.
Jácint. Majd megnézik holnap. Látod milyen jó az, hogy a csillagok
örökké élnek. El lehet őket tenni holnapra. _A két hölgy bal hátul el._
Albert _az asztal felé indul_. _Jácinthoz._ Nem is tudtam, hogy
csillagdátok is van.
Jácint. Még boldogult Henrik sógorom vett egy nagy távcsövet. Ezredes úr
látta, gyakran.
Wunderlich. Oh igen. Egyszer ott meg is égettem a nyelvemet.
Albert. A távcsővel?
Wunderlich. Nem, Fenség. Egy csészében sósav volt ottan és én azt
megkóstoltam.
Symphorosa. Képzelem, milyen benyomást tett ez önre.
Wunderlich. Nagy benyomást, Fenség.
Beatrix. Azt hiszem Albert, ideje lesz enni valami keveset.
Albert. Talán inkább valami sokat. Éjjel mindig rendkívüli étvágyam van,
úgy-e Wunderlich?
Wunderlich. Hála Istennek, Fenség.
Alexandra _Ágihoz, halkan_. Nagyon szeretném, ha most az arcán nem
lehetne meglátni, amit beszéltünk.
_Alexandra és Ági a színpad bal szélén áll elől. – Jácint és Albert a
színpad közepén, kissé hátrább. – Beatrix és Symphorosa a színpad jobb
szélén, elől az asztal előtt._
Albert. A Xaxa el van merülve a csillagászatba.
Ági _Alexandrához_. Igyekezni fogok, Fenség. De azt hiszem már késő.
Beatrix _Alberthez_. Őt nagyon érdekli a fiúk nevelése. Állandóan
ellenőrzi.
Alexandra _Ágihoz_. Ne akarja, hogy megijedjek magától.
Albert. Xaxából még csillagász lesz.
Jácint. A nők nem szeretik ezt a pályát.
Alexandra _Ágihoz_. Én magát vérig sértettem.
Ági. Igen, Fenség.
Alexandra. Megbocsát nekem?
Ági. Nem, Fenség.
Albert _lassan indul Alexandra felé_.
Symphorosa _Beatrixhoz rémülten, súgva_. Beatrix, ezek közt történt
valami.
Beatrix. Te ne ijessz meg, mert itt ájulok el a szoba közepén. _Indul
Ági felé._
Albert _Alexandra felé közeledve_. Xaxa, hagyd ott a csillagos égboltot
és szállj le hozzánk a földre. Szabad kérnem a karodat?
Alexandra _belekarol, idegesen_. Milyen váratlan kegy, Fenség.
Symphorosa _Beatrixhoz_. Nézd milyen izgatott. Vörös a füle. Azonnal
küldjük el.
Beatrix. Ne rémíts. Majd én elküldöm. Bízd rám.
Albert _lassan az asztal felé vezeti Alexandrát._ Gúnyolsz? Elhanyagolsz
és még gúnyolsz is?
Alexandra. Én? Hogy mondhatod, hogy elhanyagollak?