Ági. De könyörgöm… nem kérném, de látom, hogy akar valamit, hogy küzd
magával… _reménykedve_ és látom a félénkségét… talán csak az én kérésem,
az én forró kérésem kell,… hogy szóljon… hogy felbátorodjék és kinyíljon
a szive… hogy megszólaljon, beszéljen… és boldoggá tegyen egy szavával!
Alexandra. Nem, nem. Megint félreért! De én vagyok az oka ennek is! Nem,
nem, itt egészen másról van szó. De lássa, ha hallgatok, az még
rosszabb… félreért. Kérem… itt valami borzasztóról van szó.
Ági. De miről, Fenség?
Alexandra. Árulásról.
Ági. Árulás?
_Szünet._
Alexandra. Ön férfi… És becsül engem, úgy-e?