Ági _növekvő bátorsággal_. De minden, amit mondott… és tett… és nézett…
az mind megzavart és felforgatott… és megbontotta bennem azt a szép
fegyelmet, ami eddig fenntartott. És… tönkretette bennem a
reménytelenségnek a költészetét. Ezt én ma este örökre elvesztettem.
Pedig ez szép volt. Ez történt ma este. Soha nem szóltam volna.
Alexandra. Kérem… nem tudom, mit mondjak most önnek. Nem akarom, hogy ez
így legyen!
Ági. Csakhogy itt aztán megszünt a hatalom, kis hercegnő.
Alexandra. Milyen furcsa megszólítás. Nem bírom ezt az egészet kérem.
Ági. Nem fog többé látni. Elmegyek, ha parancsolja. És ha azt
parancsolja, hogy maradjak – elmegyek akkor is. Lássa, most én se tudok
rendesen beszélni. Egy kicsit elvette az eszemet, Fenség. Majd holnap…
holnap…
Alexandra. Nem, nem. Most mindjárt kell erről beszélni. Mert én nem
akarok félreértést. Én önnek mindent el fogok mondani. Én olyan
rettenetesen szégyellem magamat…
Ági. Miért, Fenség?