Beatrix. Nos?
Symphorosa. Felébredt.
Beatrix _izgatottan mozdul_.
Symphorosa. Gróf Lützen köhögött az ajtaja előtt.
Beatrix. Véletlenül?
Symphorosa. Nem. Szándékosan.
Beatrix. Hát nem az ezredes őrködött?
Symphorosa. De igen. Gróf Lützen csak köhögni jött.
Jácint. Mért nem az ezredes?
Symphorosa. Mert ő csak erősen tud köhögni. Gróf Lützen símán és finoman
köhög. A fenség az övét szokta meg ébresztőnek.
Beatrix. És?
Symphorosa. Otkolont kért.
Beatrix. És?
Symphorosa. Egy csésze üres teát kért.
Beatrix. És?
Symphorosa. Ne rémüldözz! Mindent kapott, amit kért.
Beatrix. És mikor jön ide a fiúkhoz?
Symphorosa. Ezt elfelejtettem megkérdezni.
Beatrix. Nahát ez borzasztó! Rohanj!
_Symphorosa elrohan._
Beatrix. Épp azt felejti el, ami a legfontosabb! Istenem, és a fiúk még
talán fel sincsenek öltözve! _Jobb felé indul._
Jácint _elfogja_. Drágám, ez nem megy, hogy te ilyen ideges légy.
Nyugodj meg, ne félj, minden rendben lesz, a fiúk azóta már rég
átöltöztek… ejnye, ejnye… nem ismerek rád. A te fegyelmezett nyugalmad!
Beatrix. Békében igen. De háborúban! Ütközetben! Megyek elébe. Te addig
hívd be a fiúkat. Istenem…
Jácint. Nyugalom.
Beatrix. De Károly, ne idegesíts ezzel a csillapítással! Az utolsó
remény izgalma ez… olyan ez, mint a finish… most minden erőt ki kell
magamból hoznom, a végső erőfeszítés… láz, láz, láz!…
_Symphorosa sietve jön._
Symphorosa. Jön.
Beatrix. Mikor?
Symphorosa. Most.
Beatrix. Rögtön?
Symphorosa. Rögtön, rögtön. Már kezdett jönni, mikor ideszaladtam.
Beatrix. Gyere, gyere, elébe. _Elsiet a kertbe, Symphorosa utána
szalad._
Jácint _a jobboldali ajtóhoz megy, kinyitja, beszól._ Na, mi van
veletek?
_A két fiú bejön Ágival._
György. Készen vagyunk. Vártunk.
Arzén. Jön?
Jácint. Mindjárt itt lesz. _Ágihoz_. Mondja édes fiam. Azok után,
amikről itt beszéltünk, most hogy fogja tanítani Napoleont?
Ági. Ahogy én érzem.
Jácint. És ha a húgom megkéri, hogy az ő elvei szerint tanítsa?
Ági. Akkor megpróbálom meggyőzni a fenséges asszonyt.