Ági. Akkor mély sajnálattal eltávozom.
Jácint. Szervusz fiam. _Kezet fog vele._ Most már többet tudok rólad,
mint egy félórával ezelőtt.
György _az ajtóban áll, eddig kinézett a kertbe._ Jönnek!
Jácint. Maradjatok, én elibük megyek.
_Kimegy a kertbe._
Ági. Így álljunk… az asztal mellett, ahol ülni szoktunk. Arzén fenség
ott, György fenség itt, én a helyemen.
_Felállnak._
Ági. És György fenség… ha igaz az, amit az imént mondott, hogy úgy
szeret…
György. Ne féljen. Jól fogom viselni magamat.
Ági. Most az egyszer. Ha jó lesz, este felmegyünk a csillagdába.
Arzén _örömmel_. A csillagdába!
Ági. Megnézzük a Capellát, a Végát… és én megmagyarázom az egész nyári
égboltot.
György. Olyan leszek, mint a tej!
_Kis szünet. A kertből közeledő csevegés hallatszik. Albert herceg
bevonul. Mosolygós elegáns fiatal generális. Elől jön, Jácinttal
beszélgetve. Utána lép Beatrix, Symphorosa, Alexandra, Lützen,
Wunderlich. Mindenki oda áll, ahova majd le fog ülni._
Albert _jókedvűen, folytatva a beszélgetést_… Azonkívül ő katona és mint
olyan, neki egyenes, bátor köhögése van, nyilt, férfias… és én attól úgy
hirtelen riadtam fel mindig, tudod? De ő viszont diplomata, a Lützen, ő
egy finom és melódikus köhögő, opportunus köhögő, tudod, ügyesen,
crescendóval, behizelgően köhög… az ember lassan és kellemesen ébred.
Komisch, dass man das überall merkt. Gute Beobachtung, nicht?
Menschlich. _Körülnéz_. Also! Szervusztok, ti kedves kis fiúk. _Ágihoz,
aki mélyen meghajol._ Jónapot. Ez a brilliáns professzor. Mi? _Szünet_.
Mért nem ültök le? _Leül_.
_Utána mindenki leül._
Beatrix. Kellemesen aludtál?
Albert. Hát az valami csodálatos, hogy nálatok milyen jól alszom. Én nem
tudom, ez a lágy levegő teszi-e, vagy az a pompás ágy, vagy ez a
kellemes környezet, ennek a megnyugtató, boldogító hatása! Olyan ez az
idegeimnek, mint egy tejfürdő… de igazán, boldog vagyok itt köztetek.
Már ki fogtok nevetni, hogy annyiszor mondom, de higyjétek el, ezt soha
nem felejtem el, ezt a pár napot nálatok. Ez az aranyos Beatrix… azzal
az ő mindenre kiterjedő figyelmével… ez a kedves régi ház, ez a nyugodt
dombos vidék, amit az édesanyám úgy szeret és ami nekem is geografiai
ideálom! És az a békesség, ami az egészen nyugszik és amiben van valami
morálisan felemelő: a tiszta és zavartalan családi élet, csupa kedves,
jó ember… én… nem mondhatok mást, minthogy szerelmes vagyok belétek.
Beatrix. Boldogok vagyunk, Albert, hogy nálunk jól érzed magad.
Symphorosa. Nincs más célunk, Albert.
Albert. És úgy este, mikor magamra maradok, el szoktam gondolkozni
szegény apámon és a boldogult férjeden, Henriken… mennyit sétáltak itt a
parkban…
Beatrix. Mindig a gyermekeikről beszélgettek.
Albert. Mindakettő olyan jó apa volt. Szinte betöltötte az életüket a
gyerekekért való aggódás.
Beatrix. Ez volt a kedvenc témájuk. Milyen jól tudod! Mindig a gyerekek.
A gyermekek jövője. Mi lesz velük. Hova kerülnek. _Albert felé mozdul,
székestül._ Hogy alapítják meg ők a maguk családját.
Albert _Jácinthoz_. Tudod, kihajolok este az ablakon és elképzelem a két
öreget, amint ott sétál a fehér úton. És milyen rózsaillat jön be így
este az ablakon…
Beatrix _Albert felé mozdul, székestül_. Alexandra rózsái.
Albert. Hogyhogy… a te rózsáid?
Alexandra. Az enyéim.
Albert. Te ültetted őket?
Alexandra. Részben. De én ápolom őket.
Albert. És ez… téged… mulattat?
Alexandra. Ó igen.
Albert. És… nem szúrod meg magad?
Alexandra. De gyakran.
Albert. Hát mért nem használsz kesztyűt?
Alexandra. Használok.
Albert. És… mégis megszúrod magad?
Alexandra. Mert átszúrnak a kesztyűn.
Albert. Hát vegyél vastagabb kesztyűt.
Alexandra. Igen. Meg fogom próbálni.
Albert. Na ja. Ilyen az élet. Védekezni kell.
Beatrix. Bizony. Milyen kedvesen érdeklődik… Látod? És milyen igaza van.
Albert. Na nem… csak… úgye? Az embernek van egy kis praxisa. Ezt én az
én jó édesanyámtól láttam, otthon. Nna. _Feláll. Utána mindenki feláll._
Hát… lássuk azokat a gyerekeket. Itt szoktatok tanulni?
Arzén. Igen.
Albert. Te most tizenhat éves vagy.
Arzén. Igen.
Albert. És te tizenhét.
György. Igen.
Albert. Hogy mulik az idő. A fejünkre nőnek.
Beatrix. Nagyon, Albert. Nagyon.
Albert. Hát ti persze most azt hiszitek, hogy én kérdezni foglak
benneteket, mint egy tanfelügyelő. Mi?
György. Nem hisszük.
Albert. Ne is féljetek. Én egy jó bácsi vagyok. Én csak a tanár urat
kérdezem. A kedves fiatal professzor urat.
Beatrix. Abba is beleszeret.
Jácint. Nagyon ajánlom figyelmedbe. Tudós és sportsman. Csillagász és
vívó.
Albert. Bravó, ezt szeretem. Ez modern. _Észreveszi, hogy mind állnak.
Int, hogy üljenek le. Jácint, Alexandra, Beatrix és Symphorosa leül. A
többi nem._ Most mivel foglalkoznak?
Ági. Történelemmel, Fenség.
Albert. Igen. Hát azzal lehet is. Milyen kor?
Ági. Tizenkilencedik század első évei.
Albert. Napoleon.
Ági. Igenis, Fenség.
Albert. Te foglalkozol pedagógiával, Károly.
Jácint. Igen.
Albert. Tudod te, hogy Napoleon Meudonban egy király-iskolát akart
alapítani?
Jácint. Bizony, az okos lett volna.
Albert. Ott csak olyan fiúk tanultak volna, akikre trón várt. Nagyon
érdekes volt a tanterve. Semmi részletezés. Nagy általánosságok. Nem
tudomány, hanem tájékozottság. Semmi teória, csupa praxis. Benne van a
Las Cases-féle emlékiratokban. Én ezt az ideát zseniálisnak találom.
Jácint. Ezt más nem is csinálhatta volna meg, csak ő.
Albert. Bizony, ő sok mindent megcsinálhatott volna. De jó gondolat:
iskola, amelyből uralkodói diplomával távozik az ember. Mi?
_Tiszteletteljes nevetés._
Albert _Györgyöt magához ölelve_. Örülök, hogy ilyen szép egészséges
fiúk vagytok. Milyen szép szeme van ennek a fiúnak. Milyen mély
tekintete.
Beatrix. Ugyanaz a tekintet, mint Alexandráé. Csudálatosan egyforma a
szemük. Általában, ő nagyon hasonlít Alexandrához.
Albert. Csak ne olvass sokat, fiam. Az nyugtalanná teszi a szemet. A
legszebb szemük a tengerészeknek van, mert azok mindig nagyon messzire
néznek. Az égre, a tengerre.
Jácint. Ennek örül, mert ő tengerész akar lenni.
Albert. Hát te?
Arzén. Én… utazó.
Albert. Hova?
Arzén. A sarkra.
Albert. Melyikre, fiam?
Arzén. A délire.
Albert. Nagyon csalódol, ha azt hiszed, hogy ott melegebb van, mint az
északin. És mikor indulsz?
Beatrix. Ő most indul mindjárt, Györggyel együtt, átöltözni a víváshoz.
Albert bácsi látni akarja, hogy hogy vívtok.
Albert. Hogyne, hogyne. Erre nagyon kiváncsi vagyok.
_A fiúk meghajolnak._
Albert. A viszontlátásra. _Ágihoz_. Önt látom még, úgy-e?
Ági. Parancsára, Fenség, a vívóteremben.
Albert. Vívni is ön tanítja őket?
Ági. Igenis, Fenség.
Albert. Bravó. Milyen sokoldalúság! A viszontlátásra.
_Ági kimegy a fiúkkal jobbra._
Albert. Milyen diszkrét, szimpatikus jelenség ez a tanár. El vagyok
ragadtatva tőle.
Jácint. Nekem is megtetszett már az első percben.
Albert. És milyen csinos fiú.
Beatrix _Symphorosához_. Mondom, ebbe is beleszeretett.
Symphorosa. Kérlek, ne légy ideges.