Beatrix. Majd megmutatom neked a levelezésemet. Én nem élek illuziókban,
Károly. Én tudom, hogy hozzánk csak akkor jönnek házasodni, mikor
két-három uralkodócsalád is kívánja őket és ők egyiket se akarják
megsérteni. Csak akkor kezd dobogni az ő szívük.
Jácint. És most?
Beatrix. Most dobog. Ettől vagyok úgy megvadulva, Károly. A cár akarta
őt a Konstantin lányának, Olgának. Edwárd szerette volna őt
Shortlandéknek, Patricia számára. Nagy zavarban volt az anyja, ezt
tudom. Oncle Fréderic minden nap telegrafált nekem Bécsből és Amélie
Pétervárról.
Jácint. Albert kénytelen elővenni a szívét.
Beatrix A marienbadi találkozás után ez a két jó politikai parti ki volt
zárva. Róma felé nem nézhet, nősülni muszáj, így hát tényleg a szívét
kell elővennie.
Jácint. Ilyenkor Montenegróba szoktak menni.
Beatrix. Ettől félek én is. Nagyon engedelmes fiú és az anyja, Dominika,
dirigálja. Na, most aztán elindult a szívével… Előbb Drezdába ment, ott
Leopoldina Saroltát nézte meg, de az nem tetszett neki, mert hajlamos a
hízásra. Onnan Lisszabonba vitte a szívét Gonzaga Silvina infánsnőhöz,
ez kitünő leány, de olyan rettenetesen csúnya, hogy azt már nem is
szabad. Onnan felszaladt Belgiumba a szívével, Mária Herminához, de az
meg két fejjel magasabb mint ő, – igaza van, így nem lehet a nép előtt
reprezentálni. Most itt van. És ha innen így eresztjük el, akkor igazán
elmegy Montenegróba. _A szemét törli._
_Symphorosa belép a kert felől._
Beatrix. Nos?
Symphorosa. Kinyúlt az ágyból.
Beatrix. Miért nyúlt ki?
Symphorosa. Cukrosvizet ivott.
Beatrix. Volt ott cukrosvíz?
Symphorosa. Hát ha ivott.
Beatrix. Csak megijedtem, hogy nem volt. És aztán?
Symphorosa. Megfordult és most megint alszik.
Beatrix. Köszönöm, édesem.
Symphorosa. Szivesen, édesem.
_Symphorosa kimegy._
Beatrix. És tudod, hogy szegény uramnak is kedvenc gondolata volt ez a
házasság. A nagy barátsága Albert apja iránt is ebből fakadt.
Jácint. Az a szívéből fakadt.
Beatrix. De ezzel a gondolattal öntözgette. És mióta szegények ugyanegy
évben meghaltak, ez a gondolat bennem él tovább és fog élni addig, amíg
én. Ha azt hagyhatnám a lányomra, hogy trónra kerül, szívesen meghalnék
ma.
Jácint. Ebben kevés alázatosság volt, Beatrix.
Beatrix. Bocsáss meg Károly, de három nap óta azt kell mondanom, nem
vagyok normális. Biztosan tudom, hogy a lány miatt állt meg itt nálunk.
És most mégis… mintha Alexandra nem is volna a világon. És az anyjáról,
Dominikáról semmi életjel. Ha komoly volna a szándéka, Dominika már itt
volna. Sír.
Jácint. De Beatrix!
Beatrix. Mondom, nem vagyok normális. Vedd azt, még csak egy napunk van.
Ma délután, ma este az estély, és ha most nem történik valami… bármi…
akkor vége, talán örökre.
Jácint. És semmi jel?
Beatrix. Semmi. Képzelheted, hogy figyelek.