Alexandra. Hagyd ezt György, ne kezdjétek újra.
Jácint. Miért ne. Halljuk. Miről vitatkoztatok?
Arzén. A mama szerint Napoleont gyűlölettel kell tanítani.
György. Különösen a mi családunkban.
Jácint. És ön szerint?
Ági. Én objektive adtam elő Napoleon történetét.
Jácint. Akkor maga eljön velem fiam és én magát bemutatom a londoni
történelmi kongresszuson, mint világcsudát. Mert ilyet ott még nem
láttak. Az ember vagy szereti Napoleont, vagy gyűlöli.
György. Ő szereti, csak nem mondja.
Jácint. Mért nem mondja?
Ági. Mert azt akarom, hogy a fenségek maguk formáljanak véleményt.
Mindenesetre felhívtam figyelmüket Napoleon tetterejére, bátorságára,
sőt szerencséjére is.
Jácint. Jól tette. Ha valahol, úgy ebben a családban tanuljanak a fiúk
ebből az életrajzból. Most megint mért vörösödött el, édes fiam?
György. Mert épp az előbb mondta szóról-szóra ugyanezt.
Jácint. Attól ugyan még nincs igaza, de legalább, ha tévedünk, fiam,
ketten vagyunk hozzá.
Beatrix. Menjetek tisztálkodni, fésülködni és sötét ruhát venni.
_Jácinthoz_. Albert őfensége mindjárt ide jön hozzájuk.
Jácint. Akkor menjetek szépen. A viszontlátásra tanár úr.
_Ági meghajol és kimegy a fiúkkal jobbra._
Beatrix. És ha százszor találjátok is el egymás gondolatát, az az ember
mégis bitorló volt.
Jácint. Melyik ember?
Alexandra. A mama nem mondja ki a nevét soha.
Jácint. Pardon, ezt elfelejtettem.
_Symphorosa jön a kertből._
Symphorosa. Alszik.
Jácint. Kicsoda?
Beatrix. A trónörökös. Melyik oldalán fekszik?
Symphorosa. Várj csak. A jobb oldalán.
Beatrix. Szóval nem fekszik a szívén.
Symphorosa. Nem. A máján fekszik.
Beatrix. Jó. Menj vissza Symphorosa, őrködjél és jelents pontosan
mindent.
Symphorosa. Igen édesem.
_Kimegy a kertbe._
Jácint. Symphorosa húgom vigyáz a herceg álmára?
Beatrix. Igen. Állandó összeköttetésben van a szárnysegéddel, aki
viszont állandóan néz be a kulcslyukon.
Jácint. És ez egész nap így megy?
Beatrix. Mindent pontosan akarok tudni. Az én vendégem. Nem kis
felelősség.
Jácint. És mióta megy ez így?
Beatrix. Negyedik napja.
Jácint. És meddig marad itt?
Beatrix. Egyelőre úgy van, hogy holnap utazik el. Ezért kellett volna
előbb jönnöd. Albert váratlanul jött és mi férfi nélkül voltunk.
Jácint. Amint a sürgönyt kaptam, azonnal jöttem. Albert megváltozott.
Komoly, kellemes férfi lett.
Beatrix. Nagyon szimpatikus.
Jácint. Hozzám igazán olyan kedves volt, el se mondhatom. Majdnem
könnyezett, mikor meglátott.
Beatrix. Ő is nagyon szerette boldogult uramat. Pedig akkor még gyerek
volt.
Jácint. Olyan hévvel ölelt meg, talán négyszer is megcsókolt. Olyan
őszintén mondta, hogy itt benneteket mennyire megszeretett.
Beatrix. Hiszen éppen ez az.
Jácint. Mi az az «ez az»?
Beatrix. Menj ki édes lányom. Sétálj egy kicsit a kertben.
Alexandra. Igenis anyám.
_Kimegy a kertbe._
Beatrix _a szemét törli_.
Jácint. Mi az édesem, történt valami?
Beatrix _kinéz az ajtón, a leánya után_. Nem akarok előtte beszélni.
Éppen ez az, hogy nem történt semmi.
Jácint. Nem értem.
Beatrix. Albert neked is mondta, hogy minket mennyire megszeretett.
Jácint. Mondta.
Beatrix. Hát beleszeretett ő itt mindenkibe, csak Alexandrába nem.
Jácint. Mit vártál tőle három nap alatt?
Beatrix. Szerelmet nem. De legalább egy kis érdeklődést a lányom iránt,
valami kis közeledést. És hiába. Pedig igazán mindent megtettünk.
Jácint. Nem politikai oka van ennek?
Beatrix _mosolyogva_. Te engem lebecsülsz, Károly.