A Gabnaffy fiu. – Én nem vagyok a Sándor, én a Bandi vagyok.
Dr. Czápa. – Ejnye, én azt hittem, hogy te a Sándor vagy! No mindegy.
Hát mondd, igazán felírjam egy czédulára?…
Gabnaffy Bandi. – Fel hát! Nem kell aláírni, csak annyit, hogy: »Ma az
X. Y.-féle likőrök a legjobbak.« És add oda az inasnak. Jövőre lesz. Itt
megbecsülik a vendéget.
Dr. Czápa. – Ez beszéd! Ilyen helyen szeretek én élni!
Bandi. – Vettél magadhoz szivart?
Dr. Czápa. – No ná! Adjak egyet?
Bandi. – Nem, én is vettem magamhoz. Csak azért kérdeztem, hogy meg ne
felejtkezzél róla. Iszol még egy pohár likőrt?
Dr. Czápa. – Iszom. Mit csináljak, ha nincs más? (Tölt és iszik.) Hanem
azt meg kell adni az öreg uzsorásnak, hogy a pezsgője egyszerűen óriási.
Sőt unikum. Kivált a mai világban, a mikor a szabály az, hogy a
háziurnak könnyebb a lelke, ha minden üveg pezsgőnél meglophatja a
vendégét egy-egy forinttal, és tetteti magát, hogy csak azért veszi az
olcsóbb márkát, mert nem tudja a különbséget!
Bandi. – Ez mégis csak kivételes eset lehet.
Dr. Czápa. – Mondom, hogy ez a szabály. Hidd el, édes öregem, egy idő
óta annyira elfajultak nálunk a viszonyok, hogy egész szezonok vannak, a
mikor az embernek nem érdemes haza hozatnia a frakkját a tisztítóból.
Bandi. – Micsoda praxisod van!
Dr. Czápa. – Hja, fiam, én csak egy törekvő fiatal ügyvéd vagyok, a ki
nem gondoskodott olyan kitünő papáról, mint ti! Mit csináljak én addig a
nyolcz-tíz évig, míg a barátaimból általános örökösök és bankigazgatók
lesznek, hogy egy kis klientélát juttassanak nekem?! Ha lányos házak nem
volnának, az ember úgy élhetne, mint egy néptanító. De most már a lányos
házak is oly raffináltak, hogy sír bennem a lélek, ha arra gondolok,
hogy mi lesz ebből az országból.
Bandi. – Ezt a takarmány-hiány teszi.
Dr. Czápa. – Nem, hanem az általános elerkölcstelenedés. Az emberek
czinikusok lettek. A lányos házaknál így okoskodnak: az epuzőr örül, ha
az olcsóbb pezsgőt vesszük, mert annál több lesz az örökség; a többinek
meg az olcsó márka is jó. Az embernek kedve támad boszut állni és
kvantumban fogyasztani el azt, a mit a kvalitásban megspórolnak rajta.
Bandi. – E szerint te ott öntöd magadba a pezsgőt, a hol rossz?
Dr. Czápa. – És a hol jó. Nem néztél engem a szupé alatt?! Gyakran
vannak itt ilyen estélyek?
Bandi. – Ilyen nagy estély, minden hónapban. Gyere el jövőre is.
Dr. Czápa. – De ha nem vagyok meghíva! Meghivatlanul nélküled nem
jöhetek el!
Bandi. – Dehogy nem! Először: én meghílak egyszer s mindenkorra.
Másodszor: itt ugyan senki se fogja kérdezni, hogy meg vagy-e híva.
Dr. Czápa. – Mégis talán jó volna, ha bemutatnál.
Bandi. – Minek az? Úgy is elfelejtik, hogy ki vagy. Minden estélyen száz
vendég mutatkozik be. A nevét egyiknek se tudják, és látásból jövőre már
téged is ismerni fognak. Gyere csak el unzsenirt. És ha nem akarsz
megismerkedni, hát nem ismerkedsz meg. Úgy jöhetsz ide, mint a
kávéházba. Ha nem iszol több likőrt, menjünk tovább.
Dr. Czápa. – De iszom. Azt nem mondom, hogy nem lehet meginni. (Iszik.)
Csak azt mondom, hogy a likőrön meglátszik, hogy a ház nem egészen
nagyúri. Élni lehet benne, de nem egészen nagyúri.
Bandi. – Mióta lettél a házakban ilyen válogatós?
Dr. Czápa. – Csak a filozóf beszél belőlem. Az ínyem, mindent összevéve,
nagyon meg van elégedve. És máskor is eljövök, ha meghíssz.
Bandi. – Csak gyere. Itt örülnek a sok vendégnek. Minél több ember jön,
annál jobban örülnek. Tudod, mióta a leány megszökött, a vendégek
kvalitása egy kicsit megcsappant. Ezt csak kvantummal lehet pótolni.
Dr. Czápa. – És ezeket az estélyeket annak a tiszteletére rendezik, hogy
a lány megszökött?
Bandi. – Olyanformán. Úgy tesznek, mintha semmi se történt volna. Ez a
legjobb rendszer.
Dr. Czápa. – Nem lett volna sokkal egyszerűbb: hozzá adni a leányt a
szöktetőhöz?
Bandi. – Micsoda angyali ártatlanság! Hisz a leányt egy éhenkórász
szöktette meg! Az orvosság rosszabb lett volna a halálnál! – mint
Cornelius Nepos mondja.
Dr. Czápa. – Legalább is úgy illett volna, hogy egy darabig vőlegénynek
szerepeltessék azt az urfit. Mikor aztán már feledésbe ment a história,
szép csendesen fel lehetett volna bontani a frigyet.
Bandi. – Az urfi is így óhajtotta. Nagyon kapálózott, hogy ne dobják ki.
Azt remélte, hogy lassan mégis csak beleeszi magát a családba. Hogy
talán megszokják és sajnálják kidobni, mint a hogy egy régi cselédet
nehéz elkergetni. De a leány snájdig és egyszerűen kitette a szűrét.
Dr. Czápa. – Hogyan? Hát nem a család, hanem maga a leány dobta ki a
csábítót?
Bandi. – Ez furcsa, de így van.
Dr. Czápa. – Talán hamarosan belátta, hogy csalódott a fiatalemberben.
Bandi. – Meglehet. Nekem nem mondta el az úti élményeit.
Dr. Czápa. – Mindenesetre elhamarkodta ezt a dolgot is, mint a szökést.
A tettest pro forma ki kellett volna nevezni vőlegénynek, és csak akkor
dobni ki, miután már körülvezették a világban. Akkor a botrány
elmosódott volna. Így kompromittálva van hosszu időre, és nemcsak ő,
hanem a testvére is. Ki veszi el őket mostanában, ilyen históriák után?
Bandi. – Ne fájjon neked az ő fejők. Már mind a kettőnek van vőlegénye.
Dr. Czápa. – Hallatlan!
Bandi. – Eh, tedd a kezedet a szivedre! Hát nem vennéd el te is,
akármelyiket?
Dr. Czápa. – Én? Az más. Talán. Meglehet, hogy igen. De én csak egy
törekvő fiatal ügyvéd vagyok. Azon kezdem, hogy én hiába kérném meg
akármelyiket, én hozzám nem adnák egyiket se. De hogy azok, a kiknek
odaadják őket, készek rá, hogy… na, hát ez furcsa!
Bandi. – Sohase esofirozd magad, nem a te bajod A ház kényelmes, az
emberek vendégszeretőek, a lányok csinosak, mi közöm nekem a
históriáikhoz?
Dr. Czápa. – Ebben már tökéletesen igazad van. En csak mint filozóf
beszéltem és ha arról van szó…
Bandi. – Nem jól érzed itt magad? Zseniroz téged az a história? Bánod
te, hogy a lány megszökött?
Dr. Czápa. – Bánja az ördög! Hát te bánod? No, én se. Tőlem tízszer
megszökhetik, azért én eljövök.
(Megjelennek: Hédervári Hirschler Zelma, Bogár Tilda és Bertalan Dóri.)
Bandi. – Iszol még?
Dr. Czápa. – Azt hiszem, ideje visszatérni a pezsgőhöz. Te, ki ez a kis
Reh-auge?
Bandi (sugva). – Ez a kis Reh-auge a leggonoszabb nyelv a beltelkeken:
vitriol csepeg a nyelvéről! Bogár Tildának hívják. És te ezt nem
ismered?!
Dr. Czápa. – A híréből már igen.
Bandi. – Ajánlom, hogy somfordáljunk el. Én, megvallom, egy kicsit félek
tőle. Tudod, hogy szokott nevezni téged ez a hajadon? A bádog-zsebü!
Dr. Czápa. – Mit akar ezzel mondani?
Bandi. – Azzal gyanusít, hogy haza szoktad vinni a giardinettót.
Dr. Czápa. – De hiszen nem is ismer!
Bandi. – Ez nem óv meg az ő malicziájától. De az, hogy nem vagy vele
személyes ismeretségben, olyan szerencse, a melyet egy kezdő ügyvédnek
nem szabad eljátszania. Meneküljünk. (Mind a ketten el.)
Tilda. – Nézzék, nézzék, micsoda alakok járnak hozzájok! De hiszen ez a
terézvárosi búcsú!
Zelma. – Az bizonyos, hogy mióta a Miska lózrájszolta magát az Elzától,
ezek a szegény emberek alaposan elzüllöttek.
Dóri. – A tanulság, lányok, az, hogy megszökni lehet, de jól kell
megválasztani, hogy kivel szökik meg az ember.
Zelma. – No hiszen, maga is szépen bemártotta azokat, a kiket még eddig
megszöktetett! Magával szökni meg! Köszönöm szépen!
Tilda. – Érdemes beszélni arról a két rongyos szöktetésről?!
Tulajdonképpen csak másfél. És mind a másfél esetben az asszony volt a
szöktető és nem a dzsentlmén.
Dóri. – Bocsánat, bocsánat! Nem rólam van szó! Az ember megszökik egy
herczeggel, egy dsidásfőhadnagygyal, egy festővel, nem bánom: egy
kocsissal. De az ember nem szökik meg egy szerkesztővel.
Zelma. – Ebben van valami.
Tilda. – Hagyják békében ezeket a szegény embereket, mert sírva fakadok,
úgy sajnálom őket! Na, ezek ugyan megjárták! A hányan, mind rettenetesen
becsapták magukat! De senki se csapta be magát annyira, mint a Chicago
Pista.
Zelma. – Ki az a Chicago Pista?
Tilda. – Hát a Pista, a Chicago-kávéház főpinczére. Ő tudniillik, a
szöktetés után, húsz forint előleget adott Rejtvényinek erre a
házasságra.
Dóri. – Ejnye, be jól tudja, hogy mi történik a Chicago-kávéházban!
Tilda. – Az semmi. Én azt is tudom, hogy mi történik a Maison
Blancheban!
Dóri. – Na, már ezt nem hiszem!
Tilda. – Akarja, hogy megmondjam: kik voltak ott tegnap?
Dóri. – Akarom.
Tilda. – Na hát, magán kívül, mert maga nem tud aludni, ha be nem néz
oda, és ez szép kilátás annak a nőnek, a kit majd boldogítani fog, ott
volt, azok közül, a kiket az imént láttunk: Pirókréthy, a képviselő, és
a mi már nem járja, ott volt Pirókréthy barátja is, a Vinczellér Gyuri.
Dóri. – Miért nem járja? És mi az, a mi nem járja?
Tilda. – Én megmondom, fiam, mert tessék engem párbajra híni! A mi még
járja, az, hogy Pirókréthy otthon hagyja a feleségét és elmegy a Maison
Blanche-ba. No jó. Pirókréthy, az hagyján! Az egy Toggenburg. Fordret
keine andre Liebe, denn es macht mir Schmerz! Hanem, hogy Pirókréthy
elviszi magával a Maison Blancheba a felesége egyetlen udvarlóját is, ez
már szemét dolog!
Dóri. – Maga óriási gyerek, Tilda!
(A dohányzó ajtaja kinyílik; Berzsenyi báró és Várai-Fejér jelennek
meg.)