A báró. – Itt van az én kedves barátom, a hogy is hívják, a ki mint
szakavatott férfiú mindjárt el fogja dönteni ezt a nézeteltérést.
Engedje meg Méltóságod, hogy bemutassam az én kedves barátomat, a
doktort, ki több lapnak szerkesztője és vegyeseket ír, úgy
illusztrácziókkal, mint nélkül. Mert éppen arról vitatkozunk, kedves
doktor, hogy a leányom azt állítja, vagyis inkább a jövendőbeli vejem
ellenkezőleg azt mondja… (Elzához): mit is mondottál az előbb?…
Elza. – A portrénak… természetesen csak a művészi alkotásokról
beszélünk… nem az a czélja, hogy hasonlítson a modellhez…
Rejtvényi (közbevág, igen határozottan) – … hanem az, hogy ne
hasonlítson.
Miska (nevet). – Lám, a szerkesztő velem szavaz!
Rejtvényi. – Bocsánat, de a baronesznek van igaza. A festő nem
fotografus. A fotografiának az a czélja, hogy hasonlítson, a
festménynek, hogy szép legyen. A fotografus olyannak mutatja az
eredetit, a milyen, a művész olyannak, a milyennek _ő látja_. S ha a
művész olyannak látja az eredetit, a milyennek mutatja, mi tartozunk
elhinni neki, hogy valóban olyan; mert a művész ezt jobban tudja, mint
mi. Sőt az eredeti tartozik olyannak lenni, a milyennek a művész látja.
És ha a laikus azt képzeli, hogy a művészi arczkép egy cseppet sem
hasonlít az eredetihez, ez a laikus szemének a hibája. Esetleg az
eredeti hibája. De soha se a művész hibája. Mert a művész látása
souverain. Vegyük például Blanka baronesz arczképét. Mi mindnyájan azt
hittük eddig, hogy Blanka baronesz barna. De a művész szeme észrevette,
hogy Blanka baronesz szőke. És a mester alkotásán Blanka baronesz haja
kalászszínű. Most már mi is tudjuk, hogy Blanka baronesz szőke. Meglátni
azt, a mit közönséges halandó nem lát meg, mondhatnám: a minek
közönséges halandó éppen az ellenkezőjét látja –: nos, tehát ez a
művészet! Tegyük fel, hogy Blanka baronesz esetleg csakugyan barna. Az
mindegy. Ez nem változtat a dolgon. Azért a képen mégis szőkének kell
lennie, mert a mester szőkének látja. Ez a fődolog. Hogy mi laikusok,
mit látunk, vagy mit nem látunk, ahhoz a művészetnek semmi köze. Nekünk
nincs jogunk látni, mert mi nem vagyunk művészek. (Egy inashoz.) – A
titkár azonnal küldje be a mesterhez a névjegyemet, mert az estilap nem
várhat. (A társasághoz.) – Nem tudom, sikerült-e magamat megértetnem?