Elza. – Mi katholikusok vagyunk és nem azért lettünk katholikusok, hogy
a legközelebbi alkalommal protestánsok legyünk.
Miklós. – Tőlem maga maradhat katholikus, és buddhista is lehet, ha
akar. Hogy az egyik ilyen vallásu, a másik meg amolyan, az ma már nem
numerál. Vagy mit jelent akkor a polgári házasság?
Elza. – Csakhogy, a mint már mondtam, mi nem ismerjük el a polgári
házasságot. És azt hiszem, maga is be fogja látni, hogy uriember nem
házasodhatik meg egyházi áldás nélkül. Ha egy hivatalnok, nemzeti színű
szalaggal a hasán, azt mondja nekem: »a dolog rendben van« – ez az én
érzelmeimben nem fog olyan változást előidézni, hogy ettől fogva
megengedettnek tartsam azt, a mi tegnap még nem volt szabad. Igen, ha a
harangok felzúgják az égbe, hogy: »a Berzsenyi Elzával ma mennykő nagy
dolog történik!…« – ez már egészen más.
Miklós. – Hiszen elmegyek én a paphoz is, miért ne?
Elza. – Az ám, de a püspök magát nem fogja megáldani. Nem azért
várakozik két esztendő óta, hogy utóljára is egy protestáns vőlegénynyel
legyen kénytelen alkudozni. A papa pedig talán képes volna elengedni a
házasság törvényességét, hanem a püspököt nem fogja elengedni.
Miklós. – De hát mi baja velem a püspöknek?
Elza. – Ha már szóba került, jó lesz ezzel is tisztába jönni. Világos,
hogy ha maga nem makacskodik, ez sokat könnyít a helyzeten. Nekem egy
kicsit szenans erről beszélni, de hát il faut en passer par là. Szóval…
hajlandó maga reverzálist adni?
Miklós. – Miféle reverzálist?