– Ostende; a Casino nagy olvasóterme. Idő: délután három óra. Elza
egyedül; levelet ír. Kardcsörgés és sarkantyúpengés jelenti, hogy
Telegdy Miklós megjelent a színen. Elza a jól ismert zenére felpillant.
–
Miklós. – Én mindenütt keresem magát, és maga itt van!
Elza. – Mi van ebben csodálatos?
Miklós. – Azt mondta, hogy félháromkor találkozunk a digue-en.
Elza. – Vagy az estacade-on.
Miklós. – És maga nincs se a digue-en, se az estacade-on!
Elza. – Természetesen. Ha itt vagyok, hogyan legyek a digue-en vagy az
estacade-on?!
Miklós. – Hallja, kérem, tegye bolonddá a kedves nagypapáját.
Elza. – Most mindjárt következik Galiczia.
Miklós. – Azt maga nem éli meg, hogy én dühbe guruljak. Nagyszerű!…
mintha nem látnám, hogy ugratni akar!
Elza (elcsudálkozva). – Ne mondja! És maga ezt észrevette?
Miklós. – Nem volt olyan nehéz kitalálni. (A csalhatatlanság hangján s
hozzáférhetetlen nyugalommal.) A kicsike a fejébe vette, hogy: »Még
semmi sincs az egészből, de azért én előre férjet csinálok belőle, még
pedig egy kilencz agancsos férjet.« És hagy engem kinn parádézni a
fenében, ő pedig levelet ír, hogy mit csinál otthon a papagály, és hogy
a pincsit megfrizírozták-e?
Elza (nevet). – Na, nem egészen úgy van. Az egészből csak annyi igaz,
hogy félháromkor, ebben a melegben, nem indulok el magát keresgélni.
Különben maga a hibás, mert mindjárt mondani kellett volna, hogy »vagy
itt, vagy ott« – ez nem rendez-vous. Végre is egy leány nem veheti a
nyakába az egész tengerpartot, hogy megkérdezze a járókelőktől, nem
láttak-e valahol egy eltévedt huszárt? Pláne, a mikor tudom, hogy úgyis
elő fog kerülni.
Miklós. – A mint láthatja, engem az effélék nem zseniroznak, és ha én
magát meg akarom találni, mondhat nekem akármit.
Elza. – Megjegyzem, hogy félháromkor nem is jöhettem. Csak három
fertálykor jöttem le, mert vártam, hogy későbben majd egyedül leszek a
papával.
Miklós. – Nos, és beszélt vele?
Elza. – Nem. A papa időközben levelet kapott és most igen rosszkedvű.
Miklós. – Maga pedig meg akarja várni, míg egyszer jókedvében találja?
Elza. – Persze, hogy meg akarom várni. Többet mondok. Öt percz óta azon
gondolkozom, hogy jó lesz nem sietni ezzel a dologgal, hanem nyugodtan
várakozni s kilesni, mikor lesz egyszer nagyon jó kedvében. Az ember a
sietséggel mindent elronthat; és mindent keresztülvihet, ha meg tudja
választani a kellő pillanatot. Könnyen előadhatja magát valami, a mikor
a papa fel se veszi, hogy ez a tégla esik a fejére, és ilyenkor sokkal
könnyebb kicsikarni tőle valami könnyelmű igéretet, a mit aztán
eszkontálni kell.
Miklós. – Maga tegnap kötötte a kutyát a karóhoz, hogy így meg amúgy, az
öreg úr úgy tánczol, a hogy maga fütyül. Hanem, úgy látszik, tegnap egy
kicsit aufsnájdolt és ez az ügy sokkal keményebb dió, mint mondotta.
Elza. – Mit akar? Világos, hogy a papa magától nem lesz elragadtatva. Ne
vegye rossz néven, de elképzelheti, hogy maga neki egy cseppet se fényes
parti. Egyebekről nem beszélve, ne felejtsük el, hogy maga protestáns.