Annie. Ki akar eldobni, te bolond? Ne őrjöngj! Az előbb már okos voltál.
Gyere ide, megcsókolom azt a szép klasszikus fejedet.
Gál _nagyot ordít_. Áááh!
Annie _idegesen_. Mi baja?
Gál. Ezer bocsánat! Bocsánatot kérek! _Alig tud az izgalomtól beszélni._
Kedves Annie! És mélyen tisztelt művész úr! Bocsánat, megint meg kell
önöket zavarnom, de okvetlenül kell valamit mondanom Turainak.
_Ádámhoz_. Gyere csak ide. _Turaihoz, aki hozzája lépett._ Te! Itt ezen
a helyen változzam sóbálvánnyá, ha ezek szórul-szóra nem ugyanazt a
szöveget mondják, amit az éjjel beszéltek. Ezek ketten tegnap éjjel…
ezeket a szerepeket tanulták. És mi szamarak vagyunk.
Turai. Jó, jó, szamarak vagytok, de most, kérlek ne csinálj feltűnést.
_Megjátssza az izgatottat._ Óriási meglepetés!… Micsoda furcsa véletlen!
Ádám _Gálhoz_. Végy énrólam példát. Én ordítani szeretnék a boldogságtól
és nézd, türtőztetem magamat.
Turai. Egy szót se!
Annie. De kérem Sándor, mit csinálnak ott maguk?
Almády. Mi van kérem?
Turai _visszatérve Almádyhoz_. Gál azt mondja és úgy érzem, hogy igaza
van, hogy majd este az előadásra valami szép klasszikus fejet csináljon
magának.
Almády. Mi az, hogy klasszikus fejet csináljak?