Titkár. Művész úrnak nincs jó kedve.
Almády. Eltalálta. Zúg a fejem a sok tanulástól.
Titkár. Jó a szerepe?
Almády. A szerepem? Undorító.
Titkár. Ne mondja. Miért játssza akkor?
Almády. Kényszer.
Titkár. Kényszer?
Almády. Kollégialitás.
Titkár. Na majd a mi vadásztársaságunk kárpótolni fogja művész urat
tapssal. Meglátja, milyen lelkes közönségünk van. Itt a
legtehetségtelenebb művészeknek is sikerük van.
Almády. Köszönöm.
Titkár. Pardon. Nem úgy értettem.
_Belép Annie nagy estélyi ruhában és Ádám frakkban._
Annie. Úgy látom, már együtt vagyunk.
Almády _némán meghajol_.
Titkár _Anniehoz rohan_. Kezét csókolom! _Ádámhoz_ Lehóczki, titkár.
Ádám. Ádám.
Annie _a titkárhoz_. Jegyezze meg ezt a nevet. Ő írja a zenét a mi új
operettünkhöz.
Titkár. Ah, mester!
Ádám. Na, az még nem vagyok!
Annie. Hát kezdjük a próbát?
Almády. Tulajdonképpen meg kellene várnunk Turai urat. Hisz oly szíves
volt és megígérte, hogy segít nekünk.
Annie. Mindjárt itt lesz. Hol a súgó?
Titkár. Itt vagyok.